info@ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu
/
+36 (30) 398 5356
Szállást foglalok!
« Összes bejegyzés

És már ott is vagyunk! – Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben
Közzétette
Ilona Apartman
Megjelenés dátuma
2017.aug.16

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben – ez az, amit minden ide látogató vendég szeretne. Nincs is annál kényelmesebb, mint amikor csak be kell csuknod Magad mögött az apartman ajtaját, aztán pár percen belül már a vízbe is léphetsz. És nemcsak a kényelem miatt.

 

 

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben – hány ilyen van?

 

Nem túl sok! 🙂

 

Ha megnézed Hajdúszoboszló honlapját, az ott kilistázható szállások gyakorlatilag mind a fürdő 1,8 km-es körzetén belül vannak. Ez valahol érthető is, hiszen a vendégek szinte mind a fürdő miatt látogatnak ide. (Pedig van más látnivaló is. Erről már írtam korábban itt, meg itt és itt is.)

 

Éppen ezért nagy a verseny a vendégek kegyeiért a szállásadók között. (Erre még majd visszatérünk.)

 

Egy biztos: a fürdőhöz képest elérhető távolságon belül van Hajdúszoboszló szinte minden szállása. Ebből a szempontból persze a Hungarospa szállodái verhetetlen helyzetben vannak. Ezek a szállók a fürdő területén belül találhatóak, úgyhogy itt szinte szó szerint lehet venni, hogy kilépsz a szállásról – a medencébe.

 

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben – miért jó ez?

 

Komolyan volt már olyan vendég, aki ezt kérdezte. Igaz, ő akkor érkezett, amikor éppen egy nagy rendezvény is volt a városban, vagyis a nyüzsgés a városközpontban (ahol a fürdő is van) éppen csúcsra járt. A nyugalmat akkor nem igazán érzékelte a kedves vendég, mert az akkor éppen valóban nem nagyon volt. A fürdőben is és azon kívül is tömeg volt.

 

Másnap reggel azonban már ő is értékelte, hogy miért is jó a fürdő közvetlen közelében szállást foglalni. Amikor ugyanis a strandra készülődve, felmálházva elindult a családjával (két felnőtt és két kisgyerek), máris megmutatkozott a fürdőhöz közeli fekvés néhány nagy előnye:

 

  1. nem kell sokat mászkálni – különösen nem csomagokkal megrakodva
  2. nem kell a gyerekeket hosszú távon cipelni – mert különösen kisgyerekeknél gyakran előfordul, hogy ölbe kívánkoznak, és cipeltetik magukat (a csomagokon felül)
  3. gyorsan el lehet merülni a hűsítő habokban – különösen 33 fok felett szokták értékelni vendégeink, hogy nem kell nagyon megizzadni, mire elérnek a strandig, mert szinte azonnal nyakig fekhetnek valamelyik medencében

 

Visszafelé hurcolkodásnál nap végén ugyanezek az előnyök a másik irányban is játszanak. 🙂

 

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben – amiért ez még jó tud lenni

 

Az az, hogy Hajdúszoboszló kisváros. És mint kisváros, a központja is kicsi. (Még akkor is, ha a fürdőkomplexum a maga 30 hektárjával szintén a központban terül el.) Ráadásul a központ is a legfőbb nevezetesség, a fürdő körül áll.

 

Vagyis ha a hajdúszoboszlói szállás a fürdő mellett van, az nemcsak azt jelenti, hogy a fürdőt éred el pár lépéssel, hanem azt is, hogy gyakorlatilag szinte minden mást is.

 

Ez különösen igaz a vendéglátóhelyekre. Ergo ha eltöltötted a napod a strandon, jól kifáradtál, megéheztél, és egy finom, meleg vacsorára vágysz családod körében, akkor azt is néhány lépésnyi távolságon belül, de maximum egy kis  sétával elérheted.

 

Hajdúszoboszló legtöbb nevezetessége, látnivalója is percek alatt elérhető egy fürdő közeli szállásról. (Ahogyan említettem korábban, erre még visszatérünk, hát most visszatértünk. 🙂 ) Különösen érdemes a Mátyás király sétányon „korzózni” egy jót, mert ott a játszótértől a vidámparkon át a bowlingozásig sok mindent megtalálhatsz.

 

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben – az Ilona apartman I. éppen ilyen!

Hajdúszoboszlói szállás szemben a fürdővel

Hajdúszoboszlói szállás szemben a fürdővel

 

Nem lennék jó szállásadó, ha nem tudnék ilyen szállással szolgálni a kedves vendégeimnek. Az Ilona apartman I. azért épült a fürdővel szembe, (tényleg csak 100 m választ el minket a fürdőtől – átmész a zebrán, és már ott is vagy!), hogy éppen azoknak legyen a legkényelmesebb a nyaralásuk, akiknek a leginkább számít, hogy gyorsan a fürdőben lehessenek:

 

 

Ennek megfelelő az apartmanok felszerelése is. A babával és kisgyermekekkel érkezőknek mindennel felszerelve, amire csak szükségük lehet egy kisgyerek mellett. A gyógyüdülésre ide utazók számára pedig kényelmes gyógymatracos ágyakat biztosítunk, félpanziós ellátással, hogy minden a pihenésről szóljon.

 

És van itt még valami, ami szintén az otthonosságot és praktikumot szolgálja. Az apartmanok kialakítása.

 

A földszinten ugyanis a kisebb gyerekekkel, elsősorban babákkal érkező szülők kapnak helyet. A földszinti szállások egyszobás apartmanok, hogy a szülők éjjel-nappal a kicsivel tudjanak lenni. (Ez a legtöbb babának is be szokott jönni. 🙂 )

 

Az emeleten pedig a nagyobb és/vagy több gyermekkel érkező családok kaphatnak kényelmes elhelyezést, a két hálószobából álló apartmanokban.  Ezek az apartmanok tágasak, 80 nm-esek.

 

És jellemzően szintén a földszinten foglalhatnak szállást az 50+ korosztályhoz tartozó, gyógyüdülésre érkező vendégeink is. Egyrészt, mert ez a korosztály már inkább kettesben szokott utazni, így elegendő a kisebb, egyszobás apartman is. Másrészt, mert a gyógyüdülők sokszor már nem szívesen másznak lépcsőt sem. 🙂

 

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben – kihagytunk valamit?

 

Úgy gondolom, amiben csak lehet, próbálom mindenkor a vendégeim igényeit kielégíteni. Már látatlanban is. Ezért ilyen az apartmanok kialakítása, elosztása. Ebben nagy segítségemre volt a 30 éves vendéglátásban szerzett szakmai tapasztalatom.

 

Azonban óhatatlan, hogy valami kimarad. Már csak azért is, mert hacsak nem vagy visszatérő vendégem, akkor nem ismerlek sem Téged, sem az igényeidet. Ezért vezettem be a 100% garancia szolgáltatásomat.

 

Minden foglalás után telefonon is beszélek a vendégekkel. Ekkor minden kérdést rám lehet zúdítani, azért vagyok, hogy válaszoljak ezekre.

 

De nemcsak a kérdésekkel, hanem kérésekkel is lehet ilyenkor bombázni. Igyekszem minden kérésnek meg is felelni. (Egy vendégem mondta, hogy ők nem tudtak olyat kérni, amit ne teljesítettünk volna. Erre azóta is büszke vagyok.) Arra, amit ilyenkor megbeszélünk, 100% elégedettségi garanciát vállalok. Ez azt jelenti, hogy amit megbeszélünk az úgy van. Ha mégsem, akkor az idegenforgalmi adót leszámítva a vendégem voltál. (Még nem volt vendégem, aki élt volna ezzel a lehetőséggel.)

 

Ha tetszett az Ilona apartman I. bemutatása, és a nyarat meg szeretnéd koronázni egy igazi, lazítós, kényelmes utolsó pár napos nyaralással, akkor még most sem késő foglalni! Itt meg is teheted. ›››

 

Kellemes nyári élményeket Hajdúszoboszlón!

 

Fotó: saját

Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás űrlap Össz

Legfrisseb híreink

Nyugdíjasbarát apartman kényeztető csomagajánlatban!
Elolvasom
Közzétéve: 2024.febr.01
A tavasz Hajdúszoboszlón kultúrával és művészettel köszön be
Elolvasom
Közzétéve: 2024.jan.19
Hajdúszoboszlói fürdő télen melegen ajánlva
Elolvasom
Közzétéve: 2024.jan.05
Szeretnél értesítést kapni
hasonló cikkekről?
Iratkozzon fel, hogy ne maradjon le újdonságainkról.
Feliratkozás egyszerű

További híreink

Megnézem az összeset!
Megnézem az összeset!
Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás
Ilona Apartman I.
Ilona Apartman II.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig napra kész tájékoztatást kapj aktuális ajánlatainkról és híreinkről.
Feliratkozás Footer
© 2024 Ilona Apartman. Minden jog fenntartva
AdatkezelésÁSZFImpresszumHázirendKisfaludy pályázat
crosschevron-down