info@ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu
/
+36 (30) 398 5356
Szállást foglalok!
« Összes bejegyzés

Hortobágyi Hídivásár – a három napos szuperbuli

A Hortobágyi Hídivásár - sokadalom és hagyomány a XXI. században
Közzétette
Ilona Apartman
Megjelenés dátuma
2017.aug.11

A hortobágyi hídivásár mindig is híres volt. Még a szomszédos országokban is számon tartották, akkora sokadalommal járt – és akkora árutömeg koncentrálódott itt. Idén már 125 éve, hogy létezik a hortobágyi hídivásár, tehát ennek megfelelő keretek között rendezik meg az ideit.

 

 

Hortobágyi Hídivásár – hogyan lett a semmiből?

 

A hortobágyi hídivásár egy nagyon komoly vásáreseménnyé nőtte ki magát. Nem mára. Már régóta annak számít.

 

A Hortobágyi Hídivásár - sokadalom és hagyomány a XXI. században

fotó: dehir.hu - köszönet érte!

 

Debrecen cívisvárosként mindig is a mezőgazdasági termények és az állatok kereskedelméből élt jól. Ehhez minden adottsága meg is volt: az Alföld szélén áll, sok fontos útvonal érinti, és szorgalmas népek lakták mindig is.

 

Állatkereskedelme mindig is fontos részét képezte a város gazdaságának, ezért is lehetett a hajdúk városa. A hajdúk ugyanis fegyveres marhaterelők voltak. Képesek voltak Debrecentől akár lábon is elhajtani hatalmas gulyákat egészen Bécsig, ha oda adták el az állatokat.

 

Az ő feladatuk azonban nemcsak a terelés volt. Ők voltak az állatok, mint mozgó vagyontárgyak őrei is. Az út során nekik kellett a marhákat megvédeni rablótól, farkastól. (Nem véletlen, hogy Bocskai hajdúitól, mint harcoló alakulattól tartottak az ellenfelek, hiszen a hajdúk munkájukból adódóan nagyon jó fegyverforgatók voltak.)

 

A hortobágyi hídivásár egy volt Debrecen számos vásárai között. Idővel viszont az egyik legjelentősebb lett. Hiszen volt hely bőven, hogy nagy számú állatot tereljenek össze.

 

A hortobágyi hídivásár tehát eredetileg állatvásár volt. Azonban már az állatvásárok is elképzelhetetlenek voltak annak idején is amolyan piac nélkül. Hiszen a lónak szerszám kellett, vagy éppen patkó. Ha meg már új lovat vett a gazda a lovaskocsi elé, akkor lehet, hogy már a kereket is megjavíttatta a bognárral vagy a kerékgyártóval.

 

Így aztán nem csoda, hogy egyre csak sokasodtak a mesterek, akik a különféle portékájukat eladásra kínálták – az állatvásáron. Ennek a piacnak az emlékét őrzi azóta is minden hortobágyi hídivásár azzal, hogy a hagyományőrzés jegyében kirakodóvásárt rendeznek.

 

Hortobágyi Hídivásár – milyen a vásár ma?

 

Népes. Még mindig.

 

Állat már jóval kevesebb van, de hidd el, még mindig akad. Hiszen nem lenne Hortobágy a Hortobágy, ha pont a hídivásáron nem lehetne látni szürkemarhát, rackajuhot, mangalicát, vagy éppen egy kisebb ménest.

 

A Hortobágyi Hídivásár ma már sokkal inkább egy fesztivál, semmint vásár. Ennek megfelelően három napig tartó vigalom van itt minden évben. Kicsit olyan ez, mint a hagyományőrzés és a népművészet ünnepe.

 

Hortobágyi Hídivásár – a népművészet ünnepe

 

Mégpedig azért a népművészet ünnepe, mert a hortobágyi hídivásár minden alkalommal egy valóságos népzenei találkozó is. A három nap alatt számtalan népzenei együttes, néptáncegyüttes és népdalkör lép fel.

 

Emellett pedig a régi, népi mesterségek utolsó őrzői, a népművészet mesterei kínálják remekműveiket. És nemcsak árulják. Számtalan mester meg is mutatja a mesterfogásokat. Ki is lehet próbálni, hogyan dolgoztak ükanyáink és ükapáink, amíg elkészült egy-egy szőttes vagy éppen korsó.

 

A Hortobágyi Hídivásár találkozik a XXI. századdal

 

És hogy a hortobágyi hídivásár egy kicsit még fesztiválosabb legyen, hát közbelép a XXI. század is. 🙂  Mivel a szuperbuli három napig tart, már pénteken elkezdődik a zenés mulatozás. És hogy mindenkinek egyértelmű legyen, ez a hídivásár már tulajdonképpen egy fesztivál, az első nap eseményeit a Pusztafeszt nevű rendezvény fogja össze.

 

Ezen a napon minden esemény a Víziszínpadon zajlik. Már délelőtt 10.00 órától érkeznek a fellépők. A nap első része a népzenéé. Egészen élután 15.00 óráig népzenei együttesek és egy citerazenekar műsorait, valamint egy néptáncegyüttes fellépését láthatjuk, hallhatjuk.

 

Aztán délután 16.00 órától már a rockzenéé a színpad. Különböző rockzenei előadók varázsolnak ide egy komplett rock-kavalkádot.

 

Hortobágyi Hídivásár – a hétvégén ráerősítünk...

 

De annyira, hogy még Erős Pista is elégedett lenne! Már csak azért is, mert a szombat egy paprikaevő versennyel kezdődik a Csárdakertben.

 

Aztán egymást váltják a bábjátékok – természetesen a gyerekekről sem megfeledkezve – a népi zenekarok és a néptáncegyüttesek a színpadon. Közben pedig betyárnak is tanulhatsz a betyártanodában, ha kedved tartja.

 

Vasárnap is hasonló népművészeti kavalkáddal kedveskednek a szervezők és az előadók. Emellett pedig a Csárdakertben egész napos ökörsütés zajlik – természetesen szürkemarhából, mert mi másból.

 

A kísérőrendezvények mindhárom napon működnek. Így lesz itt népi játékpark a gyerekeknek a régi korok, főleg paraszti játékaival. Vásári kikiáltó járja a sokadalmat – mindig kikiáltva a soron következő programot, nehogy valaki lemaradjon éppen arról a műsorról vagy más eseményről, amelyre már egész nap várt. És persze a sokadalom kedvére vásárolhat mindhárom napon a már említett Országos Kézműves- és Kirakodóvásáron.

 

Hortobágyi Hídivásár és Hajdúszoboszló

 

Bár a hortobágyi hídivásár mindig is Debrecen vásárai közé tartozott, azért lehet némi köze Hajdúszoboszlóhoz is. Persze csak ha akarod...

 

Mivel a vásár három napig tart, és mindhárom napra tartogat élményeket bőséggel, így nem árt, ha van jó szállásod, ahol a három nap alatt nyugovóra hajthatod a fejed. Az Ilona apartman I. minden olyan kedves vendéget vár, akik

 

 

Az Ilona apartman II.-t pedig akkor ajánlom jó szívvel, ha csak kettecskén, a pároddal szeretnéd eltölteni nálunk az időt, pihenni, strandolni és a környéket bejárni.

 

Mivel az augusztus 20-i hétvége még odébb van, még bőven időben vagy, hogy lefoglald nálunk a szállásodat itt. ››› 

 

Fotó: dehir.hu

Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás űrlap Össz

Legfrisseb híreink

Hajdúszoboszló Aquapark árak 2024
Elolvasom
Közzétéve: 2024.márc.28
Hajdúszoboszló gyógyfürdő kezelések - egészség és pihenés
Elolvasom
Közzétéve: 2024.márc.28
Nyugdíjasbarát apartman kényeztető csomagajánlatban!
Elolvasom
Közzétéve: 2024.febr.01
Szeretnél értesítést kapni
hasonló cikkekről?
Iratkozzon fel, hogy ne maradjon le újdonságainkról.
Feliratkozás egyszerű

További híreink

Megnézem az összeset!
Megnézem az összeset!
Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás
Ilona Apartman I.
Ilona Apartman II.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig napra kész tájékoztatást kapj aktuális ajánlatainkról és híreinkről.
Feliratkozás Footer
© 2024 Ilona Apartman. Minden jog fenntartva
AdatkezelésÁSZFImpresszumHázirendKisfaludy pályázat
crosschevron-down