Nem tudom, hallottál-e már a Kultúrházak éjjel-nappal országos kulturális programsorozatról. Természetesen Hajdúszoboszló is csatlakozott a 2019-es rendezvényhez, hiszen városunkban nem csak a gyógyfürdőzés, hanem a kulturális élet is központi szerepet játszik.
Legutóbbi blogbejegyzésemben említettem, hogy számos rendezvény várja már most is az idelátogatókat, és ez a közeljövőben még inkább így lesz. Szinte minden napra és minden korosztálynak jut valami érdekesség, látnivaló, program. Ezért kifejezetten nehéz volt kiválasztanom azt az egyet, amelyet ezen a héten szeretnék figyelmedbe ajánlani.
Tudom, hogy most minden a házasság hetéről és a Valentin napról szól. Ez így is van rendjén. Bár vallom, hogy szeretni minden nap kell, azért valóban jól tud esni egy különleges, meghitt nap a társunkkal. Ugyanakkor érdemes a romantikázást egy kis felhőtlen lazítással folytatni. Akár a családoddal együtt.
Bőven benne járunk ugyanis a farsangi időszakban, így tökéletes választás lehet február 17-én a hajdúszoboszlói Családi farsangi mulatság. Ahogy a rendezvény neve is sejteti, itt akár az egész család jelmezbe öltözhet. Ez kifejezetten vicces dolognak ígérkezik. Persze a jelmezverseny mellett más programokon is részt lehet venni, de számomra ez tűnik a legizgalmasabb eseménynek.
Ha viszont továbbra is inkább a romantikus hangulatot élveznéd, gyere el hozzánk az Ilona Apartmanba. Itt garantáltan nyugalom vesz körül, és zavartalanul élvezheted az első tavaszközeli napokat. Lakásaink minden minőségi előírásnak megfelelnek, és nem csak praktikusan felszereltek, hanem rendelkeznek a négykoronás minősítéssel is. Ha pedig a pihenés ideje alatt a főzéssel sem szeretnél bajlódni, nyugodtan kérhetsz félpanziós ellátást is. (Érdemes megnézned most futó akcióinkat.)
Szívből ajánlom még, hogy menj át a szemben lévő gyógyfürdőbe vagy akár az Aqua Palaceba is. Csak néhány lépést kell tenned azért, hogy megmártózz. Mindkét hely igazi kincs a testnek és a léleknek. A gyógyfürdőben számos gyógykúra közül választhatsz, az Aqua Palace Élményfürdőben pedig akár vissza is repülhetsz a római korba. A fürdő több medencéjében ugyanis az ókori kultúrák világa köszön vissza ránk. Érdemes megnézni és kipróbálni.
Bármelyik helyet is válaszd, az Ilona Apartmantól mindkettő csak pár lépés. Foglald le most a szállásod, hogy mindent előkészíthessünk neked.
Kattints ide: https://www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu/foglalas/
Szeretettel várunk.