Programok Hajdúszoboszlón nemcsak nyáron vannak. Miért lenne kivétel az ősz, amikor a fürdővárosban a nyár elmúltával sem áll meg az élet? Hiszen a fürdővendégek továbbra is érkeznek – legfeljebb a vendégek már nem a kisgyermekes családok közül kerülnek ki főként. Hanem az 50+ korosztályból. Márpedig ez a korcsoport is él – nem is kicsit! Úgyhogy most megmutatom, mi vár Rád, ha most érkezel gyógykúrára.
De még mennyire, hogy van!
A programok Hajdúszoboszlón éppen ezért nem állnak le ősszel sem – csak egy kicsit átalakulnak. Másfajta programok közül lehet válogatni – a másfajta fürdőző közönségnek.
Mindez persze nem zárja ki azt, hogy ne lehetne ősszel is jól érezned Magad Hajdúszoboszlón.
Őszi programok Hajdúszoboszlón
Szeptember 21-én ingyenes a belépés Kulturális Központba, ahol a Világkóstoló című rendezvényen vehetsz részt. Ahogyan azt a résztvevők már megszokhatták, ilyenkor képzeletben beutazzuk, és végigesszük a világot.
A legközelebbi alkalommal Szabó Miklós, hivatásos világjáró ételkóstoló Anglia kulináris különlegességei között kalauzol el. Az angol konyháról a szélesebb közönség nem sokat tud, kicsit le is sajnálja, mert maximum a fish and chips-et ismeri. Azt már kevesebben tudják, hogy az ezredforduló gasztronómiai forradalma éppen Londonból indult, vagyis Anglia ma már kulináris szempontból kifejezetten izgalmas helynek számít. Vagyis bőven lesz érdekesség a Világkóstolón.
Ha pedig megéheznél a virtuális kajatúra után, akkor kedvedre választhatsz Hajdúszoboszló számos jó étterme, vendéglője közül. (Ajánlom a Halász éttermet, a vendégeink nagyon meg vannak elégedve, mióta a félpanziós ellátást ott kapják.)
Ezen a héten zajlik Európa-szerte a Mobilitási Hét, amelynek során a különböző közlekedési módozatokkal lehet barátkozni, illetve a jövő közlekedését megismerni. Ennek keretében rendezik meg szeptember 22-én Hajdúszoboszlón is az Autómentes Napot.
Mint a nap neve is sugallja, aznap jobb, ha a garázsban hagyjuk a kocsit, és gyalog, bringán, tömegközlekedéssel indulunk neki a városnak – vagy egy környékbeli kirándulásnak. Persze ahogyan azt már megszokhatták a városba rendszeresen látogató vendégeink, a programok Hajdúszoboszlón nemcsak ennyiből fognak állni ezen a napon.
Már reggel fél 9-től gólyalábas cirkusz várja a gyerekeket a Kulturális Központ melletti parkolóban. És persze ne feledkezzük meg az ugrálóvárról, a lufifújó bohócról, de a mini KRESZ-parkról sem.
És most jön csak a meglepi! Délután lesz még középkori játszóház is – nyugdíjasoknak! Sajnos – vagy nem sajnos? – a szervezők erről a programpontról pont nem árultak ennél többet. De azért valljuk meg őszintén, hogy egy középkori játszóház már önmagában is érdekes lenne – na de egy olyan, ami kifejezetten a nyugdíjas korosztálynak szól? Szerintem mindenképpen megéri megnézni.
Lesz még közlekedésbiztonsági vetélkedő iskolásoknak, a közlekedési rajzverseny eredményhirdetése, illetve kerékpáros felvonulás is. Itt a triciklitől kezdve a kempingbringán át a cirkuszi egykerekűig mindennel részt lehet majd venni.
Őszi programok Hajdúszoboszlón - Autómentes Nap. Fotó: hajduszoboszlo.hu
Arról már korábban is írtam több cikkben, hogy Hajdúszoboszló nem egy unalmas, „lapos” város. Rengeteg látnivalót találsz itt akkor is, ha a művészetek, a hagyományok vagy a történelem érdekel.
Szeptember 27-én, a Turizmus Világnapja alkalmából ehhez a sok látnivalóhoz most ráadásul szakértő segítséget is kapsz. Mellé pedig ajándékba egy üveg Pávai gyógyvizet.
Indulás délután 14.00 órakor a Tourinform hajdúszoboszlói irodája elől a Dottó kisvonattal. A rendezvény teljesen ingyenes, csak előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni tudsz a Tourinform hajdúszoboszlói irodájának a telefonszámán: 52/558-928, vagy a helyi iroda e-mail címén: turizmus@hajduszoboszlo.hu
Ezen a napon a Hungarospa is programokkal várja a vendégek.
Őszi programok Hajdúszoboszlón
A programok Hajdúszoboszlón mindig változatosak – ugyanakkor fárasztóak is. Még akkor is igaz ez, ha már nem egész napos „ereszd-el-a-hajamat” típusú rendezvények vannak. A nap másik felében ugyanis a fürdőben gyógyulhatsz – a gyógyuláshoz pedig hozzátartozik a regeneráció is.
Ezért jó, ha az Ilona apartman I.-ben „építed ki” a bázisodat. Hiszen alig 100 méternyire fekszik a gyógyfürdőtől, így ha gyógyüdülésre érkezel, valóban csak pár lépés választ el a jótékony fürdőzéstől.
Őszi programok Hajdúszoboszlón
Ráadásul az „alig 100 méterre a gyógyfürdőtől” kitétel nemcsak a fürdőzés szempontjából előnyös. Hanem azért is, mert azt jelenti, hogy az Ilona apartman I. központi fekvésű. Vagyis innen gyakorlatilag bármi rövid idő alatt elérhető. A Kulturális Központ is, és a Dottó kisvonat is.
És ha mindez még nem lenne elég, akkor sorolom az Ilona apartman I. egyéb előnyeit is:
Ha azt szeretnéd, hogy biztosan a Tiéd lehessen egy ilyen apartman ezzel az ellátással, mert a fürdőzésen-gyógyuláson kívül is szeretnéd itt jól eltölteni az idődet, utána pedig egy pihentetőt lazítani, akkor foglald le a szállásodat már most! ›››
Érdekes volt? Oszd meg, kérlek!
Fotók: hajduszoboszlo.hu és saját