Hajdúszoboszlóra az emberek elsősorban fürödni jönnek. Ez teljesen természetes, hiszen itt van Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, beleértve a fantasztikus adottságokkal rendelkező gyógyvizet is. Az Ilona Apartmanban azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minél több embernek segítsünk, aki a regenerálódás miatt érkezik a városba.
Ezért a gyógykúrákhoz szükséges orvosi beutalón kívül, igyekszünk minél több információval is ellátni az apartman vendégeit. Például magáról a hajdúszoboszlói gyógyvízről, amely már olyan sok embernek segített.
Készpénznek vesszük, hogy a termálvizek sok mindenre jók. Már csak az a kérdés, hogy hogyan fejtik ki hatásukat. Azt tudjuk, hogy a hajdúszoboszlói jódos, brómos, konyhasós, hidrogénkarbonátos termálvíz kismillió nyomelemet tartalmaz. A vizsgálatok szerint
Az viszont még mindig nem tisztázott, hogyan fejtik ki hatásukat ezek az anyagok az emberi szervezetre. A kutatók szerint két dolog lehetséges:
Egyre inkább a második feltételezés látszik beigazolódni, de az biztos, hogy orvosilag mindenképp elismert a termálvizek jótékony hatása. Ehhez azonban nem elég csak egy hétvégét gyógyfürdőzni.
Az egészségügyi szakemberek szerint minimum 2 hét szükséges ahhoz, hogy beinduljanak testünkben a gyógyító folyamatok. Két hét hosszú idő, tudjuk, ezért is kínálunk most rendkívül kedvezményes szálláslehetőséget az Ilona Apartman vendégeinek.
Télen a legjobb gyógyfürdőzni, amikor az ember inkább csendre, kuckózásra vágyik. Ilyenkor nincsenek is olyan sokan a medencékben, így nyugodtan élvezheted a termálvíz gyógyító erejét. Mivel az Ilona Apartman a fürdőhellyel szemben található, ezt a nap folyamán bármikor meg is teheted. Érdemes kipróbálni a gyógyvizünket, hiszen
a lehető legjobb megoldás. Ezen felül pedig több mint negyvenféle gyógykezelés is a rendelkezésedre áll.
Ne habozz sokáig, és foglalj szállást már ma nálunk! A többire pedig ne legyen gondod. Mindenben segítünk.
Kattints ide: https://www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu/nyugdijasbarat-szallashely/