Szüreti Mulatság az Ilona Apartmannal

Minden évszaknak megvan a maga szépsége, szokásai, ünnepe. Az ősz természetesen a szőlőé, a szüreti mulatságoké. Tudtad, hogy Magyarországon hivatalosan csak a 18-19. századtól tartunk ilyen vígságokat? Pedig a bort mindig is ünnepeltük, csak hát az urak sokáig másként gondolták ezt is.

 

 

A szüreti mulatságok eredete

 

Bár a szőlőtermelők már a 16. században is nagy, sátoros mulatságokat rendeztek maguknak, a földesurak beszabályozták ezt a hagyományt: hogy egyszerűbb legyen a bordézsmát beszedni, minden vidéknek megvolt a maga szüreti időszaka. Felénk, az Alföldön például szeptember 29-ét, Mihály napját tűzték ki kezdőnapnak, de Tokaj-Hegyalján Simon-Júda napjáig (október 28.) várhattak vele. Ez persze érthető, hiszen Tokajban az időjárás is más, később érett be a szőlő, így tolódott a szüretelés időszaka is.

Tudom, tudom, hogy Hajdúszoboszló nem borvidék, de azért jó pár portán itt is termesztettek az emberek maguknak szőlőt, és ahogy az ilyenkor dukált, meg is ünnepelték az első bort. De nemcsak ezért tartjuk jónak az Ilona Apartmanban, hogy a városunkban is régóta van szüreti felvonulás.

 

 

 

A szüreti mulatságok lényege

 

Írtam már korábban, hogy a hagyományok tisztelete nagyon fontos nekünk, mert hisszük, hogy kincseinket megőrizve és azokat továbbadva tudunk csak értékre nevelni. A Szoboszlói Szüreti Mulatság pedig még egy igazán vidám és hangulatos esemény is.

A szüret eleve mindig nagy ünnep, hiszen a jó bort szinte mindenki szereti, a mustot a gyermekek is ihatják, és a szüretelés a mai napig igazi közösségi munka. Régen ilyenkor összehívták a család apraja-nagyját, a szomszédokat, és együtt szüreteltek nagy puttonyokba, dézsákba. Együtt taposták vagy darálták a szőlőt, együtt préselték ki a levet és együtt is ittak áldomást.

Természetesen rengeteg szokás is kialakult ezekhez a tevékenységekhez, és meg volt mindenkinek a külön szerepe. Nekem leginkább az tetszik, hogy a csőszök a szüreti bálon is csőszök voltak. Nekik kellett őrizni ugyanis a szőlődekorációt, s ha valakit rajta kaptak egy szem szőlő elcsenésén, azt játékosan meg is büntették. Ezt a hagyományt még gyermekkoromban is tartották.

 

 

A Szoboszlói Szüreti Mulatság

 

Most nagyon várom az idei Szoboszlói Szüreti Mulatságot, ahol minden ilyen hagyomány megelevenedik. Nagyon szeretnénk, ha te is eljönnél hozzánk, hogy meglásd, miként mulatunk mi, hajdúságiak. A mi fesztiválunk ugyanis a magyar borok ünnepe kiegészítve hamisítatlan hajdúsági ételekkel és persze egy kis pálinkával.

Ehhez igen jó akciós szállásajánlatunk is van, hogy ha elfáradnál az ünneplésben, a lehető legkényelmesebben pihenhesd ki magad. Szükséged is lesz egy igazán minőségi szálláshelyre, mert a mulatság háromnapos, és rengeteg jó program lesz.

Az alábbiakban ebből válogattunk neked, a részletes programot pedig itt tudod megnézni.

 

 

Programajánló

 

Október 18. péntek

Október 19. szombat

Október 20. vasárnap