Szaunázz féláron az egészségedért!

Tudom, hogy sokan tartanak a szaunázástól, mert úgy gondolják, nem fogják bírni. Hiszen a kabinban meleg van, az „ember majd’ megfullad”, izzadunk stb. Pedig a szauna nagyon egészséges, és a kezdeti „kellemetlenségekhez” is hamar hozzá lehet szokni. Sőt!

Bár annak idején szorosan a tisztálkodás miatt születtek meg a szaunák, ma már inkább gyógyító, regeneráló hatása miatt terjedtek el.

Hogyan hat a szauna az egészségünkre?

A szauna

Természetesen a szaunázást sem szabad túlzásba vinni, hiszen ahogy minden gyógyszerre igaz, úgy a szaunára is, hogy csak mértékkel!

Légy körültekintő szaunázáskor, ha

De még ilyenkor sem kell lemondanod a szauna áldásos hatásairól! Beszélj orvosoddal, és kérdezd meg tőle, hogy milyen neked melyik a szauna az igazi. Hidd el, a finnek között is vannak szívbetegek, még sincsenek eltiltva a szaunázástól.

Szaunafajták

Mivel a szaunázás története nagyon régre nyúlik vissza, számos fajtája alakult ki az emberiség története során. Léteznek az úgy nevezett

Hajdúszoboszlón az Aqua-Palace első emeletén 3 finn szauna, 2 gőzkamra és 2 infraszauna is található, ahogy a Gyógyfürdőben is van lehetőség több szauna kipróbálására. Ráadásul most február végén mindezt nagyon olcsón megteheted!

Szauna féláron!

Február 29-én, szombaton, féláron szaunázhatsz Hajdúszoboszlón, azaz mind a Gyógyfürdőben, mind az Aqua-Palace élményfürdőben és az Árpád uszodában is 800 forint helyett most csak 400 forintért!

Ennyit megér az egészségünk, igaz?

Mire használhatod a szaunázást?

Furcsa a kérdés? Pedig ha hiszed, ha nem, még a szauna használatának is különböző típusai vannak! Attól függően, hogy az orvosod mit javasolt vagy te mire vágysz, vehetsz

A szállásra pedig ne legyen gondod, az Ilona Apartman pár lépésre van csak Európa legnagyobb fürdőkomplexumától. Használd ki a mi akciónkat is, és kösd össze a kellemeset a hasznossal!