Különleges farsang Hajdúszoboszlón

Sokan nem szeretik a farsangot, még többen azonban igen. Én az utóbbiak táborát erősítem, de elsősorban nem a jelmezek, maskarák miatt, hanem a jelentését tisztelve. A farsang ugyanis nekem már a tavasz közeledtét jelenti, és szívből örülök, hogy a farsangi mulatságokkal minél többen igyekeznek elkergetni a telet. Hajdúszoboszló mégiscsak fürdőváros, és bár a Gyógyfürdő egész évben nyitva van, a vízhez leginkább a jó idő "dukál". Ezért hívlak el most hozzánk, az Ilona Apartmanba, hogy ne hagyd ki városunk farsangi rendezvényeit.

 

 

Űzzük el együtt a telet!

 

Február 15-én és 16-án minden a mulatozásról és a finom fánkokról fog szólni Hajdúszoboszlón. A  2020. évi Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat részeként lesz itt

 

 

Le a kalappal a farsang előtt!

 

Ha viszont te maximum csak kalapot húznál a fejedbe, egy másabb, igazán különleges programra invitállak. Gondolom, tudod, mi az a nemez, és vásárokon talán már találkoztál is nemezkészítőkkel. Február 15-én 17:00 órától az "Egy kalap alatt!" – Kárpátmedencei nemezkészítők című kiállításon most több nemezkészítő mester munkáiban gyönyörködhesz.  A művészek munkái között találsz

A rendezvény oldalát is érdemes megnézned, mert megtudhatod az olyan szólásaink, közmondásaink, kifejezéseink eredetét vagy jelentését, mint a „süveget emel”, „vaskalapos”, „egy kalap alatt” és társaik. A kiállítást március 16-ig látogathatod meg, az Ilona Apartmanbanban azonban ettől is tovább tart akciós ajánlatunk.

 

 

 

Farsangolj az Ilona Apartmannal!

 

Gondold végig! Ha már úgyis erre jársz, egyértelmű, hogy megmártózz a Gyógyfürdő medencéiben, vagy végy néhány különleges kezelést. Legutóbb az iszappakolásról írtam részletesebben a blogon, de hamarosan sorra veszem a többi gyógykezelést is. Mi lenne, ha kipróbálnád valamelyiket, és mindeközben élveznéd az Ilona Apartman négykoronás szolgáltatásait rendkívül kedvező áron?

Mi szeretettel várunk. Foglalj helyet nálunk.

Hogyan előzd meg a téli betegségeket?

Az ősz utolsó napjait koncertekkel is búcsúztathatod Hajdúszoboszlón, de persze ez nem jelenti azt, hogy te ne tudnál akár teljes csöndben kikapcsolódni nálunk. Tudom, hogy ehhez az sem ártana, ha nem megfázva, nem dideregve, nem betegségek ellen küzdve kellene a városunkban sétálgatnod. Most ebben szeretnék segíteni neked.

Bár nem vagyok orvos, mióta az Ilona Apartmant megálmodtuk, heti szinten vagyok kapcsolatban doktorokkal, gyógytornászokkal a Termálfürdő kapcsán. Óhatatlanul tanul ilyenkor az ember, például azt is, hogyan kerülhetjük el a megfázást vagy hogyan győzhetjük le.

 

 

 

Sétával a betegségek ellen

 

A vitaminok, a megelőző kúrák nagyon sokat segítenek ebben, de van egy még fontosabb szempont is: a mozgás. Amikor ugyanis sétálunk, kirándulunk, úszunk, felébresztjük az immunrendszerünk egészségéért felelős sejteket, amelyek legalább olyan keményen fognak dolgozni, mint te a mindennapjaidban. Akkor is, ha már nyugdíjas vagy. Hiszen tudjuk jól, hogy a nyugdíjasok élete sem unalmas vagy inaktív, igaz?

De bármilyen fáradt is légy, egy másfajta mozgás erősebbé, ellenállóbbá tesz. Sokan lebecsülik a séta hatását, pedig ha minden nap csatangolunk egy kicsit, rengeteget teszünk az egészségünkért. Hajdúszoboszlón pedig bőven van látnivaló, érdekes és megtekintésre érdemes kiállítások, programok. Ha pedig romantikára vágysz, a téli időszakban is csodás látvány a Csónakázó-tó környéke vagy a kivilágított utcáink, parkjaink.

 

 

 

A Termálfürdő szolgáltatásai is segítenek

 

Egy ilyen séta után viszont a legjobb, ha megmártózol a Termálfürdő valamelyik medencéjében vagy kérsz egy masszázst, esetleg más kezelést. A fürdő kínálata hatalmas, érdemes válogatni.

Az orvosok szerint ahhoz, hogy tényleg érezd a termálvíz jótékony hatásait, legalább egyhetes (de inkább kettő) fürdőkúrán érdemes részt venni. Ezt én is alátámaszthatom. A víz egy olyan csoda, amely tulajdonképpen észrevétlenül segít neked. Ahogy mi is észrevétlenül igyekszünk biztosítani a teljes körű nyugalmadat.

Bár az Ilona Apartman a város szívében, közel a fesztiválokhoz és Európa legnagyobb fürdőkomplexumához található, négykoronás pihenésben lesz részed, ha nálunk szállsz meg. Apartmanjaink minden igényedet kiszolgálják, és tudom, hogy ebben a borongós, hideg időben pont erre van szükséged.

 

Élvezd velünk a tökéletes feltöltődést, kérj ajánlatot ide kattintva!

 

Vagy foglald le kedvezményes ajánlatunkat!

Mi is az az apartman?

Bár az apartmanos üdülések egyre elterjedtebbek hazánkban is, sokan mégsem tudják, mit jelent pontosan az apartman szó. Ezt valamennyire meg is értem, hiszen a kifejezés értelme alapján mindenhol azonos felszereltséggel kellene számolnunk. De persze mégsem ezt tapasztaljuk. Ezért jó, ha tudjuk, hogy a francia eredetű apartman kifejezés alatt mit is értünk mi, magyarok.

Maga az apartman szó több mindent jelöl:

  1. Egyrészt otthonos, kényelmes lakrészt jelent, ahol akár egy egész család megpihenhet. Van benne ugyanis több helyiség, mint konyha, fürdő, és persze szoba vagy szobák.
  2. Másrészt egy komplett lakást, amely egy luxusingatlan része, ahol még külön portaszolgálat is van. Ilyeneket találhatsz például a fővárosban is, a Duna partján.
  3. Nem utolsó sorban pedig kiadó üdülő-lakásokat valamelyik fürdőövezetben.

 

Valódi pihenés az Ilona Apartmanban

Mit jelent az apartman kifejezés?

Mi az az apartman?

Az Ilona Apartman  ilyen csoportosítás szerint az 1. és a 2. magyarázat tökéletes példája. Apartmanunkban ugyanis kényelmes lakásokat, lakrészeket találsz. Mindegyik lakáshoz tartozik külön konyha és fürdőhelyiség is, a közös terek pedig lakrészenként változók. Az apartmanban tehát teljesen elszigetelten pihenhetsz. Akár egy többlakások társasházban, minden családnak saját lakása van, ahol megtalálható a hálószoba, vagy hálószobák mellett a jól felszerelt konyha, zuhanyzós fürdőszoba és terasz is. Az emeleti lakásokban nappali, étkező is van.  Ezzel is segítve a komfortosabb, otthonosabb itt tartózkodást.

Az apartmanokról általában az önellátás jut eszünkbe. Nem véletlen, hogy konyhák épültek minden lakrészhez, lakáshoz, amelyek kitűnőel fel vannak szerelve, akár teljes önellátásra is megfelelnek.

Önellátásra berendezett saját konyha

Ilona Apartman I./5-ös lakás konyhája

 

Az Ilona Apartman I.-ben azonban félpanzióra is van lehetőséged, mert mi tényleg azt szeretnénk, ha az üdülésed valóban pihenés lenne.

Neked semmi extra dolgod nincs, sőt tulajdonképpen a személyes holmijaidon kívül nem is kell hoznod semmit. Tényleg semmit. Nálunk mindent megtalálsz, amire csak szükséged lehet.

Most képzeld el, ahogy egy kis utazótáskába bepakolsz és már úton is vagy Magyarország egyik legkedveltebb fürdővárosába, Hajdúszoboszlóra. Nem kell cipekedned, nem kell ételt hoznod, nincs szükség konyhai eszközök becsomagolására, csak rád és a jóhangulatodra.

 

Bármikor jöhetsz, mi szeretettel várunk az év minden napján. Most ráadásul extra akcióval.

Támogatott kezelések – ez Neked is jár!

A támogatott kezelések is megérdemlik, hogy beszéljünk róluk. A hajdúszoboszlói gyógyfürdő ugyanis nemcsak a gyógyvizéről híres. A támogatott kezelések legalább olyan szuperek és hatásosak – ráadásul bizonyos mennyiségben kedvezménnyel kapod. Arról pedig külön fejezetet írhatnék, hogy hányféle kezelés közül válogathatsz!

 

(tovább…)

Hurrá, ősz van! – Őszi programok Hajdúszoboszlón

Programok Hajdúszoboszlón nemcsak nyáron vannak. Miért lenne kivétel az ősz, amikor a fürdővárosban a nyár elmúltával sem áll meg az élet? Hiszen a fürdővendégek továbbra is érkeznek – legfeljebb a vendégek már nem a kisgyermekes családok közül kerülnek ki főként. Hanem az 50+ korosztályból. Márpedig ez a korcsoport is él – nem is kicsit! Úgyhogy most megmutatom, mi vár Rád, ha most érkezel gyógykúrára.

 

(tovább…)

Mikor gyógyít a gyógyvíz? – avagy ez kell Neked, ha...

A hajdúszoboszlói gyógyvíz méltán híres még a környező országokban is, hiszen sokféle betegségre van jó hatással. Nem is véletlen, hogy télen-nyáron nagy a gyógyfürdő forgalma, hiszen a gyógyulni vágyók szó szerint a saját bőrükön érzik a javulást. Akármilyen csodálatos is ez a gyógyvíz, mégsem jó mindenre. Most elmondom, hogy kinek érdemes Hajdúszoboszlóra jönnie, hogy itt kúráltassa magát.

 

(tovább…)

Babától a nagymamáig – az Ilona apartman I.-ben korhatár nélkül jól érzed Magad!

Az Ilona apartman I. az a szállás, ami sokféle vendég számára alkalmas. A kisbabás fiatal családtól kezdve a kisebb-nagyobb gyerekekkel érkező, érettebb családon át a nyugdíjas korúakig bezárólag. És éppen ez a sokféleség a szállás egyik legnagyobb előnye. 

 

(tovább…)

Pótnyaralás szeptemberben – gyógyüdülés extrákkal

Pótnyaralás szeptemberben, mert a nyárba nem fért bele, hogy szabadságra menj? Pedig milyen jó lenne elmerülni a jó meleg gyógyvízben! Ennek részünkről semmi akadálya: az idő már hűvösebb, így a termálvízben is jobban esik lubickolni, az idő még mindig szép, és a szállás is szuper. Most pedig extrákat is kapsz hozzá.

 

(tovább…)

És már ott is vagyunk! – Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben

Hajdúszoboszlói szállás a fürdővel szemben – ez az, amit minden ide látogató vendég szeretne. Nincs is annál kényelmesebb, mint amikor csak be kell csuknod Magad mögött az apartman ajtaját, aztán pár percen belül már a vízbe is léphetsz. És nemcsak a kényelem miatt.

 

(tovább…)

Mitől jó a gyógyüdülés? – Hát a gyógyvíztől!

A gyógyüdülés akkor is lehet jó, ha azért szükséges, mert egészségügyi problémáid vannak. Hiszen azért jössz, hogy jobban legyél! Na és persze az sem baj, ha a gyógyuláson kívül az üdülésre is bőven marad idő és alkalom is. Hajdúszoboszló újra bebizonyítja: nemcsak a húszéveseké a világ!

 

(tovább…)