Mire jó az iszap?

Sokan ódzkodnak tőle, sokan viszolyognak, pedig az iszappakolás maga a csoda. A hajdúszoboszlói Gyógyfürdő számos olyan szolgáltatást kínál a gyógyulni, regenerálódni, felfrissülni vágyóknak, amelyek viszonylag és hathatósan segítenek. Ilyen többek között az iszappakolás is, amelyet ideje lenne végre megszeretnünk.

 

Mi is az iszap?

Korunk lexikona, a Wikipedia szerint „Az iszap olyan, a vízben lebegtetett hordalékból kiülepedő vagy a jégár alatt szállított laza üledék, amely tömegének több mint a fele kőzetliszt.” Tudom, hogy ez nem hangzik valami vonzón, de nézzük meg inkább, miért is olyan jó nekünk. A ronda külső ugyanis meleg „szívet” takar, az iszapról pedig már a régiek is tudták, mekkora gyógyerővel bír.

Bár pontos forrásokat nem találtam, az sejthető, hogy már Kleopátra is előszeretettel fürdött meg az iszapban. Ő elsősorban szépészeti céllal, de az orvostudomány fejlődése során hamar rájött az emberiség, hogy az iszap különféle betegségek kezelésére is kiváló. Úgy tudni, hogy már Paracelsus is javasolta az iszapfürdőt, sőt 1800 körül francia katonák német területeken létre is hozták az első ilyen gyógyhelyeket aszerint, ahogyan azt Napóleon egyiptomi hadjárata során látták. Nagyon érdekes, hogy Napóleon testvére, Jérôme Bonaparte volt az első, aki elrendelte a katonák iszapos gyógykezelését.

 

A hajdúszoboszlói helyi gyógyiszapot a Csónakázó-tóból szedik, így a szoboszlói gyógyvíz mindin jó tulajdonsága benne van. A gyógyvíz alkotóelemeiről itt olvashatsz: https://www.hungarospa.hu/hu/Gyogyfurdo/Gyogyviz

Hatalmas üstban melegítik, strerilizálják, megfelelő hőfokra lehűtik, utána használják fel iszappakolás formájában.

 

Hogyan hat az iszap?

  1. Első és legismertebb hatása a hőhatás, amellyel felmelegíti a testet, így az izmok ellazulnak.
  2. Az iszapnak köszönhetően az inak, izmok, izületi tokok is könnyebben nyúlnak meg.
  3. Az iszappakolás vagy iszapfürdő hatására az erek kitágulnak, amelynek köszönhetően fokozódik az anyagcsere, de csökkenek a fájdalmaink is.
  4. Az iszap javítja a vérkeringést, valamint az oxigénellátását.

 

Kinek jó az iszappakolás?

Ha az alábbi fájdalmaid vannak, mindenképp érdemes kihasználnod az iszap gyógyító erejét:

 

Mielőtt azonban iszappakolást kérsz, konzultálj az orvosoddal is, mert bizonyos meglévő betegségek esetén inkább árthat, mint használ. Az Ilona Apartmanban a gyógykezelésekhez szükséges orvosi vizsgálat időpontjában  segítségedre leszünk. Otthonról nem kell beutalót hozni! Csak személyigazolvány, TAJ kártya és lakcímkártya kell! Gyorsan, egyszerűen, vasárnap délután túl vagy az adminisztrációs részén, hétfőtől pedig kezdődhet a gyógykúra!

Látogass el minősített, négykoronás apartmanunkba, amely a Gyógyfürdőtől néhány lépésre van, élj akciós szálláslehetőségünkkel, és gyógyulj szakértő kezek között.

Szeretettel várunk.

 

Szállást itt tudsz foglalni: https://www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu/nyugdijasbarat-szallashely/

Mit tehetsz a téli depresszió ellen?

Vége van az októbernek, vége a vénasszonyok nyarának. Azt hiszem, igazán hálásak lehetünk az időjárásnak, hogy ilyen sokáig tartott a jó idő. De hogyan tovább? Mit tegyünk, hogy a közelgő sötétebb napok se vegyék el a jókedvünket? Hogyan úszhatjuk meg a téli depressziót?

A téli depresszió viszonylag újkeletű betegség, és szorosan összefügg a mai életmódunkkal. Míg nagyszüleink a természettel együtt éltek, és télen is a napok hosszához igazodtak tevékenységeikben, addig ma minden napunk egyforma. Akkor is, ha már négykor besötétedik, és akkor is, ha csak este kilenckor. Érthető hát, hogy az előttünk álló időszak sokunkat megvisel. Van persze, akiket kevésbé, és van, akiket sokkal inkább, de így is, úgy is nehéz. Jó lenne, ha tudatosan foglalkoznál te is vele, ha téged is érint ez a probléma. De vajon tudod-e, milyen tünetei vannak?

 

 

A téli depresszió tünetei

 

Novembertől kezdve egészen a tél elmúltáig az alábbi tüneteket tapasztalhatjuk magunkon, ha mi is a téli depresszióval küzdők táborához tartozunk:

Rosszul hangzik, igaz? Mit tehetünk vajon ellen? Mit tehetünk azért, hogy ezek a tünetek csökkenjenek, vagy akár el is múljanak?

Azt biztosan tudod, hogy a napsütésből D-vitamint nyerünk, s mivel a D- az új C-vitamin, napi szinten szükségünk van rá. Nem beszélve azokról a hormonokról, amelyek termelődése szintén összefüggésben van a Nappal. A téli időszakban például azért vagyunk fáradtabbak, mert a hosszabb sötétebb időszakok miatt több melatonin termelődik bennünk. Ez meg épp a jó alvásért felel… Az viszont érdekes lenne, ha hirtelen mi is visszaállnánk a nappal együtti lefekvéshez és a tyúkokkal kelnénk fel, nem? Szóval más megoldást kell keresnünk.

 

 

Mit ajánlanak az orvosok?

 

Az orvosok az alábbiakat ajánlják:

  1. Legyünk sokat a szabadban, kiránduljunk.
  2. Mozogjunk, ússzunk, sétáljunk sokat.
  3. Fontos, hogy igyekezzünk minél több időt tölteni a szabad levegőn, különösen napsütéses Étkezzünk egészségesen, vagyis csökkentsük a szénhidrát és zsír mennyiségét.
  4. Aludjunk eleget.
  5. Relaxáljunk, járjunk masszázsra, fényterápiára.
  6. Igyunk feszültségcsökkentő teákat.

 

Az Ilona Apartmanban ebben is a segítségedre lehetünk. A pár méterre lévő gyógyfürdőben mozoghatsz, van fényterápia és masszázs is. A városunkban nagyon szép kirándulóhelyeket találsz, az apartmanban olyan teafőzeteket készíthetsz magadnak, amilyeneket csak szeretnél. A négykoronás minősítésű szálláshelyünk pedig minden kényelmedről gondoskodik.

Ne habozz! Űzd el velünk a téli depressziót! Foglaj egy kellemes pihenést Hajdúszoboszlón! https://www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu/nyugdijasbarat-szallashely/