Pihenés apartmanban a vendéglátó szemével nézve

Évtizedek óta azzal foglalkozom, amit a legjobban szeretek: a vendégeimmel. Egy apartman létrehozása, felvirágoztatása, folyamatos magas szinten tartása nem
kis munka, mégsem cserélném el másra. És már a családom sem.

Sokat írok arról, hogy miért is jó egy apartmanban megpihenni, hogy melyek az apartmanos nyaralás előnyei, de mindezt a te, az idelátogató szemszögéből nézve. Most szeretném elmondani, hogyan látom én az Ilona Apartmanban zajló életet.

Amikor csörög a telefon, vagy érkezik egy email, hogy szállást szeretnél nálunk foglalni, mindig nagyon izgatott leszek. Olyan ez, mint amikor rég nem látott vendégeket vársz. Azonnal neki is akarsz fogni a nagytakarításnak, a sütésnek-főzésnek, a házad kicsinosításának.

 

 

Az apartman előkészítése

 

Persze egy apartman esetében ez kicsit máshogy történik, hiszen lakásaink, lakosztályaink mindig készen állnak az új pihenővendégek fogadására. Mégis ilyenkor újra körbenézünk, ellenőrzünk, előkészítjük a friss kiegészítőket, bekészítjük a legfontosabb eszközöket, hogy minden tökéletes legyen.

Aztán kimegyünk eléd az állomásra, ha épp vonattal érkeznél, hogy tényleg tudd, fontos vagy nekünk. Hiszen pihenni érkezel hozzánk, gyógyfürdőre, kikapcsolódásra vágysz. Kinek van kedve ilyenkor még az állomáson buszra is várni vagy taxit fizetni? Mi pedig látjuk rajtad a megkönnyebbülést, hogy tényleg nem kell a bőröndjeid cipelésével vesződnöd.

Az Ilona Apartmanban aztán elfoglalhatod a szálláshelyedet és biztos lehetsz abban, hogy senki sem fog zaklatni. De tudnod kell, hogy ugrásra készen várjuk minden kérdésedet, kérésedet, és igyekszünk is teljesíteni azokat:

Mert tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos a zavartalan nyugalom.

 

 

Valódi kikapcsolódás az Ilona Apartmanban

 

Hiszen mi is ugyanolyanok vagyunk, mint te, és mi is kikapcsolódunk néha. Ezért az Ilona Apartmant is úgy alakítottuk ki, hogy valóban a nyugalom szigete lehessen a számodra:

Az is fontos szempont volt, hogy mi is jól érezzük itt magunkat. Hiszem ugyanis, hogy egy apartman csak akkor lesz igazán a vendég kedvére való, ha a házigazda is át tudja adni a hely pozitív hangulatát.

Gondold csak el! Milyen érzés lenne egy olyan szállásra bemenni, ahol mogorva, fáradt, unott arcok fogadnak? Ahol nincs egy őszinte kedves mosoly? Ahol inkább te ajánlanál gyógykúrát a házigazdának, mint fordítva?

Nos, nálunk ez elképzelhetetlen. Mert tényleg szeretjük a munkánkat és nekünk tényleg fontos, hogy jól érezd magad nálunk. Mi hiszünk Hajdúszoboszló erejében, hiszünk az Ilona Apartmanban. Látogass el hozzánk, ha valódi, megfizethető kikapcsolódásra vágysz.

 

Szeretettel várunk! Itt foglalj egy kellemes pihenést: https://www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu/nyugdijasbarat-szallashely/

 

Páros nyaralás Hajdúszoboszlón

 Páros nyaralás Hajdúszoboszlón

Páros nyaralás Hajdúszoboszlón - Hajdúszoboszló párokra hangolva, ajándék éjszakákkal

Hamarosan indul a strandszezon Hajdúszoboszlón.

Április 29-én, szombaton indul az idei fürdőszezon. Ezen a napon a Hungarosparty hagyományos strandnyitó rendezvényére várják a vendégeket.

18 órától  divatbemutató, Keresztes Ildikó élőkoncert, vendég előadók Takács Nikolas és  Balázs Fecó, este tűzijáték lesz.

Ha pároddal közös nyaralásod tervezgeted és Hajdúszoboszlón gondolkodsz, akkor adok egy jó tippet.

 

Páros nyaralás Hajdúszoboszlón - 2 éjszaka ajándék

Ajánlom az Ilona Apartman II-es házat, ami a Bánomkerti út 88. alatt található, ha a fesztiváloktól kicsit távolabb, csendes zöldövezetben szeretnél pihenni kettesben.

Ha egy hetet foglalsz,  - vasárnaptól vasárnapig, - bármelyik kétszemélyes lakosztályunkban, (ahol franciaágyas hálószoba, felszerelt teakonyha és zuhanyzós fürdőszoba van)  2 éjszakát ajándékba kapsz, csak ötöt kell fizetni, egész nyáron!

 

Ez az apartman azoknak ajánlott, akik kettesben szeretnék élvezni a nyaralást és nem akarnak a központban helyet foglalni.  Az apartmanház a Mátyás király sétálóutca folytatásában, a hársfákkal övezett Bánomkerti úton van, kb. 15 percnyi sétára a fürdőtől. Csendes, virágos, szép udvarban pihenhetsz, este borozgathatsz a hintaágyon kedveseddel. Reggel kipihenten, madárfüttyre ébrendhetsz.

 

Szeretnél foglalni, akkor hívj most: 06 30 3985356  (csak 4 darab kétszemélyos apartmanunk van).

 

Nézelődnél még egy kicsit, olvasgass weboldalunkon:

Ilona Apartman II

 

SZÉP kártya

SZÉP kártya

Szép kártya: Amit a Szép kártyáról tudni kell...

 

Szép kártya:

A korábbi papíralapú üdülési csekket, felváltotta a Széchenyi Pihenő Kártya, röviden SZÉP kártya. Ez egy névre szóló, bankkártyához hasonló, elektronikus utalványkártya.

A  kártyára a munkáltató béren kívüli juttatást utalhat dolgozója részére, ez a cafetéria, amit elsősorban szálláshely szolgáltatás és meleg étkezés vásárlására használhatott fel korábban.

A munkavállalók részéről a legfontosabb tudnivaló, hogy a kártyára utalt támogatás három egymástól elkülönített alszámlára történik. Jelenleg a munkáltató maximálisan 450.000,- Ft-ot utalhat kedvezményes adózás mellett, munkavállalója kártyájára. Ezen belül a három alszámlára tölthető maximális összegek megosztása a következő:

- Szálláshely alszámla, legfeljebb évi: 225.000,-Ft. Felhasználható: szállás

- Vendéglátás alszámla, legfeljebb: 150.000,- Ft.

Felhasználható: melegkonyhás éttermi és egyéb vendéglátóhelyeken, bárokban, cukrászdákban, munkahelyi és közétkeztetésben, valamint szállásfoglalásra.

- Szabadidő alszámla, legeljebb: 75.000,-Ft. Felhasználható: egészségügyi ellátás, növény- és állatpark, természetvédelmi területek, vidámpark, múzeumok, színház, mozi, szabadidős tevékenység, testedzés, fürdőszolgáltatások, kezelések, sporttevékenységek és szállásfoglalás.

 

Látható, ami a legfontosabb, hogy szálláshely szolgáltatást mindhárom alszámla terhére fizethetünk. Viszont semmi másban nem lehet az alszámlákat cserélgetni, csak az adott alszámlára utalt összeget használhatjuk fel, az adott szolgáltatás kiegyenlítésére. Ezért járjunk el körültekintően, gondoljuk át mire van szükségünk és ez alapján kérjük a támogatást.

A SZÉP kártya érvényességi ideje 5 év, a ráutalt támogatás felhasználhatósági ideje 2,5 év. Tehát a 2011-ben feltöltött összeget 2013. május 31-ig lehet felhasználni. A bank mindig a korábban feltöltött összeget emeli le.

A munkavállaló a kártya aktuális egyenlegéről a kibocsájtó bank által megadott weboldalon és telefonszámon kérhet felvilágosítást.

Ha a számla összegét nem fedezi a SZÉP kártya egyenlege, van lehetőség azt készpénzben kiegészíteni.

A SZÉP kártya névre szól. Fizetéskor igazolni kell a tulajdonos személyazonosságát. Természetesen lehetséges a jelenlévő családtagok, barátok számláját is rendezni egy kártyáról. De igényelhető társkártya is, külön díj ellenében.

Az Ilona Apartmanokban OPT, MKB és K&H Bank által kibocsájtott SZÉP kártyával is tudsz szállást fizetni.

 

Nézd meg apartmanunk árait:

 

http://www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu/ilona-apartman-1-arai/

Ilona Apartman II. Árai

 

Apartman történet

Apartman történet

Apartman történet - Ilyen is van! _ Vendégekkel megesett történetek, amiket ők meséltek el. Történetek apartman foglalással kapcsolatban.

Apartman történet

 

Képzeld el, nemrég jött egy vendég hozzánk. Már itt üdültek Hajdúszoboszlón, fürdés után csengetett be hozzánk, hogy valahol itt a közelben, a fürdő közelében szeretne apartmant keresni, mert ahol most laknak, nagyon messze van a fürdőtől, meg egyébként is… Különben nagyon jó a fürdő, szeretnének szeptemberben is visszajönni gyógykezelésre. Megmutattuk az apartmanunkat, hát nagyon elcsodálkozott, mondtuk az árat, még inkább csodálkozott. Nagy nehezen elmondta, mi is történt velük:

 

Otthon Budapesten a postaládájukban találtak egy szórólapot, amin az állt, hogy Hajdúszoboszlón a fürdő közelében apartman x forintért kiadó. Telefonszám. Nekik épp kapóra jött, mert ide terveztek egy kis pihenést.

Felhívták a megadott számot, nagyon kedvesen mindent elmondtak az apartmanról, van konyha, hűtő, minden. Sőt megnézhetnek róla egy videót is, ha el tudnak menni a lakásra. Megegyeztek mikor, hol várják őket. A Keleti-pályaudvaron találkoztak, onnan nem messze volt a lakás, ahol kedvesen fogadták őket. Megmutatták a videót a hajdúszoboszlói apartmanról. Tetszett a vendégeknek. Megegyeztek és fizettek 5.000,- forint előleget. Megbeszélték, hogy indulás előtt találkoznak, ahol átadják az apartman kulcsát és kifizetik a nyaralás többi részét. A vendégek vonattal érkeztek Hajdúszoboszlóra.

A vasútállomásról taxival mentek a megadott apartman címére. Már ekkor kicsit furcsa érzésük volt látták, hogy elhagyják a fürdőt, még mindig mennek, még mindig mennek. De a taxis mondta nekik, hogy jó helyen járnak, mindjárt odaérnek. Mikor megérkeztek az volt csak az igazi meglepetés. Az apartman helyett egy szobát kaptak, ahol három szobához volt egy közös fürdőszoba, valamint a közös konyha egy külön melléképületben volt, kint az udvar végében. Mindez egy erősen elhasznált, leromlott állapotban lévő családi házban. Semmi nem olyan volt, mint amit a videón láttak. A fürdő kb. 2 km-re volt a háztól.

 

 

Apartman történet

 

Körülbelül két évvel ezelőtt ennél még furcsább dolog történt. Egy család, 2 felntőtt 2 gyerekkel csengetett be, hogy nem tudnánk-e segíteni? X nevű apartmant keresnek itt az utcában. De nem találják. Meg tudnánk-e mondani, hogy merre van? Én a férjemmel már jó ideje élek Hajdúszoboszlón. Biztos van nagyon sok dolog amit nem ismerek itt, de azért általában tájékozott vagyok. Különösen, ha az utcánkban történik valami. De ezt a nevű apartmant nem ismertük. A vendégek csak erősködtek, hogy az lehetetlen, nekik itt van a név, cím, telefonszám. Sőt átutaltak 30.000,- Ft-ot foglalóként. Most megérkeztek a nyaralásra, csak azt nem tudják, hogy hol van az az apartman. De higgyék el, hogy itt az utcában nincs ilyen apartman – mondtam nekik. Akkor próbálták a megadott telefonszámot hívni, hogy megérkeztek, hova menjenek.

Sajnos, mint várható volt, azt a számot nem lehetett elérni. Behívtuk őket, hogy megnézzük az interneten, milyen hírdetésre foglaltak, hátha abból kiderül valami. Megtalálták, egy nagyhírű, még ma is működő szállásközvetítő portálon lévő hajdúszoboszlói apartman hírdetésére jelentkeztek. Látszólag minden szabályos volt, a szállásközvetítő cégen keresztül léptek kapcsolatba az apartman tulajdonosával, miután megegyeztek, átutalták a foglalót a megadott számla számra. Csak apartman nem volt, amit elfoglalhattak volna. Szegények nagyon el voltak keseredve. Nagy nehezen sikerült nekik szállást találni a segítségemmel, nem volt egyszerű, mert főszezon volt.

 

Vagy számtalanszor előfordult olyan dolog, hogy jött a vendég, mutatnánk-e meg a mi apartmanunkat. Mert ők jaj, hogy jártak. Nem is olyan a szoba, mint amit a fotón láttak. Nem is ott van, ahol mondták nekik. Sokkal távolabb a fürdő, nincs ez, nincs az, stb.

Sajnos ilyen és ehhez hasonló esettel nagyon sokszor találkozunk az évek folyamán. Sok jó mellett, sok rossz dolgot is hozott magával az internet.

Itt a város weboldalán lévő megbizható szálláshelyeket találod meg: https://hajduszoboszlo.hu/szallas#nezet=list

A legközelebbi bejegyzésben arról írok, hogyan foglaljunk szállást. Kérlek osztd meg, ha érdekes volt!