info@ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu
/
+36 (30) 398 5356
Szállást foglalok!
« Összes bejegyzés

Programok Hajdúszoboszlón – beindult a nyári szezon!

A programok Hajdúszoboszlón ezzel a hétvégével özönleni kezdenek!
Közzétette
Ilona Apartman
Megjelenés dátuma
2018.máj.07

Turistáknak szóló programok Hajdúszoboszlón mindig is szép számban voltak, különösen a fürdőszezon beindulásával. Nincs ez másként idén sem, csak most hétvégén három különféle rendezvény várja az érdeklődőket – vagyis gyakorlatilag mindenki talál magának a fürdőzésen kívül is olyan programot, amiért érdemes a városba látogatnia.

 

 

Programok Hajdúszoboszlón – ami állandó

 

A programok Hajdúszoboszlón mindig is változatosak voltak. Még ősszel és télen is akadtak belőlük, hiszen a termálvíznek és a fedett élményfürdőnek nem számít, hogy mikor van nyár.

 

És ahogyan azt már korábban is legalább ezerszer leírtam, programok Hajdúszoboszlón nemcsak a fürdőkomplexumban várnak. A városban sok étterem és cukrászda, és időszaki gasztrofesztiválok várják a látogatókat.

Ezen kívül az állandó kiállítások, tárlatok, a látnivalók, az építészeti látványosságok minden kultúra iránt érdeklődő számára tartalmas időtöltést tesz lehetővé.

 

A természet szerelmesei sem csalódnak, ha Hajdúszoboszlón töltik el a szabadásukat. A Hajdúszoboszló melletti kis horgásztó, Hortobágy, egy kirándulás Debrecenbe vagy Nyíregyházára mind-mind remek szórakozás azoknak, akik Magyarország ezen tájegységét is szívesen megismernék.

 

És akkor még nem is beszéltünk azokról a programokról Hajdúszoboszlón, amelyek alkalmiak! Úgyhogy itt az ideje, hogy beszéljünk róluk.

 

Programok Hajdúszoboszlón – ezen a hétvégén

 

Vegyük csak a soron következő hétvégét!

 

Kezdjük azzal, hogy gondoltunk a magyar nóta és operett kedvelőire is. Ezen a szombaton, május 12-én lesz ugyanis a Hogyha ír majd édesanyám címmel egy gálaest, amelyen neves előadók énekelnek majd magyar nótákat és operettdalokat. Mindenki számára, aki ezt a műfajt szereti, nagyszerű szórakozásnak ígérkezik ez az este a Kovács Máté Művelődési Központban.

 

Aztán szintén szombaton, május 12-én a beatzene kedvelői is örülhetnek. Őket a Rock Café-ban várja a The Bits együttes, amely egy Beatles Unplugged koncerttel várja az érdeklődőket. Igazi klasszikusok hangzanak majd fel itt este 21.00 órától.

 

A programok Hajdúszoboszlón ezzel a hétvégével özönleni kezdenek!

A programok Hajdúszoboszlón ezzel a hétvégével özönleni kezdenek!

 

Akiket inkább a benzingőz csapott meg, azok sem maradnak kipufogógáz nélkül: szintén május 12-én, szombaton rendezik meg a II. Alfa Romeo és olasz autó-motor találkozót. Itt aztán lesz mit nézni, hiszen az automobilizáció történetének jelentős darabjaival is lehet majd itt találkozni. Mindezt a hajdúszoboszlói Extreme Airfield repülőtéren.

 

A természet szerelmeseinek vasárnapig kell várniuk az nekik kedves programra: május 13-án lesz ugyanis a Madárgyűrűző bemutató a Hortobágyi Vonuláskutató Állomáson. A bemutatót a Hortobágyi Halastavaknál tartják, és bármikor 10-12 óra között meg lehet tekinteni – ha előtte a területre szóló belépőkártyát vásároltál.

 

Programok Hajdúszoboszlón egy egész hétvégén – jó, de hol aludjunk?

 

Mindez nagyon szép és jó, mert szórakozni, pihenni, üdülni mindig nagyszerű – különösen, ha ezt úgy teheti az ember, hogy közben azt csinálja, amit szeret, ami érdekli. Pláne, ha mindezt több napig teheti.

 

Felmerül azonban a kérdés, hogy ha több napig akar hódolni az érdeklődésének, akkor hol alszik. Mert a pihenéshez az éjszakai nyugalom is hozzátartozik.

 

Nos, ehhez keresve sem találhatsz jobb helyet, mint az Ilona apartman. A város közepén található, 100 méterre a strand bejáratától, és innen gyakorlatilag bárhová könnyedén el lehet jutni.

 

Azonban nemcsak az Ilona apartman fekvése miatt előnyös, ha itt foglalsz szállást. Hanem azért is, mert jól felszerelt, ráadásul olyan minőségű szolgáltatást nyújt, amit négy koronás minősítéssel ismert el a Magánszállásadók Országos Szövetsége is (egyedüliként Hajdúszoboszlón!)

 

Foglalnál? Csak egy kattintás, és máris megteheted! ›››

 

Photo by Severin Dm on Unsplash

Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás űrlap Össz

Legfrisseb híreink

Hajdúszoboszló Aquapark árak 2024
Elolvasom
Közzétéve: 2024.márc.28
Hajdúszoboszló gyógyfürdő kezelések - egészség és pihenés
Elolvasom
Közzétéve: 2024.márc.28
Nyugdíjasbarát apartman kényeztető csomagajánlatban!
Elolvasom
Közzétéve: 2024.febr.01
Szeretnél értesítést kapni
hasonló cikkekről?
Iratkozzon fel, hogy ne maradjon le újdonságainkról.
Feliratkozás egyszerű

További híreink

Megnézem az összeset!
Megnézem az összeset!
Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás
Ilona Apartman I.
Ilona Apartman II.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig napra kész tájékoztatást kapj aktuális ajánlatainkról és híreinkről.
Feliratkozás Footer
© 2024 Ilona Apartman. Minden jog fenntartva
AdatkezelésÁSZFImpresszumHázirendKisfaludy pályázat
crosschevron-down