Tuti szilveszter Hajdúszoboszlón – nálunk a szilveszter sem egy napos buli!

A szilveszter Hajdúszoboszlón nemcsak a buli miatt kihagyhatatlan, hanem azért is, mert ez tényleg három napos dínom-dánom, mint a népmesékben a hetedhét országra szóló lagzik. Mi már december 30-án nekikezdünk, hogy aztán csak január 1-én fejezzük be. Lesz itt minden kicsiknek-nagyoknak, senki sem marad buli nélkül.

 

(tovább…)

Karácsony Hajdúszoboszlón – karácsonyozz nálunk!

Karácsony Hajdúszoboszlón – több, mint egy átlagos wellness-élmény, pedig egyre többen választják manapság ezt a megoldást. Hiszen nincs stressz, nem kell készülni, cserébe pedig kiszolgálnak, és még pihenni is lehet. Az a helyzet, hogy az átlagos wellness-karácsonyt Hajdúszoboszló simán lekörözi. Mert a wellness adott, csak mi még sok minden mást is hozzá tudunk tenni.

 

(tovább…)

Advent Hajdúszoboszlón – adventi üdülés, ahol átjár a karácsony

Az advent Hajdúszoboszlón csendes. Pont, amilyennek az adventnek lennie kell(ene). Nem volt véletlen, hogy a régiek is több időt töltöttek ilyenkor a karácsonyi lelki felkészüléssel, mint a munkával. (OK, a nagy nyári-őszi munkák már lefutottak, az állatok körül maradt már csak teendő, meg az eszközök javítgatása.) A vendégekkel beszélgetve azonban tudom, hogy ha valami nagyon hiányzik a ma emberének, akkor az éppen ez a lelassulás, elcsendesedés. És mi ezt még tudjuk fokozni!

 

(tovább…)

Hajdúszoboszlói advent – az adventi üdülés Hajdúszoboszlón folytatódik!

A hajdúszoboszlói advent híre még nem járta be a nagyvilágot, ezért mi most kicsiben kezdjük el népszerűsíteni – mert hidd el, megéri! Azoknak legalábbis mindenképpen, akik adventkor a csendes nyugalmat, a békés elvonulás lehetőségét keresik. Mert azzal aztán szolgálhatunk – minden mennyiségben.

 

(tovább…)

A karácsony beköltözik Hajdúszoboszlóra – adventi üdülés Hajdúszoboszlón bárkinek

Az üdülés Hajdúszoboszlón jellemzően két esetben jut csak eszünkbe: ha már idősebbek vagyunk, és itt fáj, ott fáj, amott fáj, ezért jó lenne egy kicsit áztatni magunkat a kellemesen meleg, gyógyító vízben, és ha nyár van. Nos, nem muszáj, hogy bármi is fájjon, nem kell idősnek sem lenned, és még csak nyár sincs. (Nagyon nincs!) Ettől függetlenül nyugodtan eljöhetsz megszakítani az év végi hajrát és stresszt, hogy kikapcsolódj pár napra.

 

(tovább…)

A Szent Márton-napi Libalakoma megérkezett Hajdúszoboszlóra

A Szent Márton-napi Libalakoma minden évben visszatérő rendezvénye Hajdúszoboszló városának. Idén egy kis késéssel ugyan, de csak megérkezett a Szent Márton-napi liba Hajdúszoboszlóra is: a múlt héten még csak a környéken tudtam Neked ehhez kapcsolódó szórakozási lehetőségeket mutatni. Most azonban három napos dínom-dánommal ünnepeljük meg Szent Mártont és az ő libáit.

 

(tovább…)

Szent Márton-napi liba Hajdúszoboszlón és környékén

A Szent Márton-napi liba hagyománya az egész országban sok települést „megihlet”, és szerveznek különböző programokat a jeles nap, nomeg a libasült kóstolásának alkalmából. Az már hab a tortán, hogy mindenhol más ok miatt, de akár egy hétig is eltart, amíg mindenhol megünnepeljük ezt a szép napot. Ezért lesz ezen a hétvégén „libabuli” mindenhol a környékünkön, míg nálunk, Hajdúszoboszlón csak a jövő hét végén. Vagyis egy hétig járhatod a környéket, és mindig lesz hol libát enned... 🙂 

 

(tovább…)

Nyugdíjasbarát üdülés – kényelem és hétköznapi luxus, ami minden nyugdíjasnak jár

A nyugdíjasbarát üdülés jelentése még sokak számára nem világos. Nem, nem egyszerűen csak arról van szó, hogy nyugdíjasként is megengedheted Magadnak, hogy üdülj egy hetet, mert a pénztárcádból ki tudod préselni. (Éppenhogy. Vagy Erzsébet-utalvánnyal.) Nem, ez másról szól. Arról, hogy Te ezt megérdemled. Arról, hogy nem azt érdemled, ami a nyugdíj mellett kiszorítható a költségvetésedből, és azzal elégedj meg, amit ezért kapsz. Hanem arról, hogy nyugdíjasok számára is megfizethető hétköznapi luxust és keleti kényelmet kapj. Mert megérdemled.

 

(tovább…)

Októberi bulihétvége Hajdúszoboszlón – pásztorünnep és Halloween október utolsó hétvégéjén

Októberi bulihétvége Hajdúszoboszlón – ez hogy hangzik? Ha elsőre nem győz meg, akkor ezt figyeld! Már pénteken kezdünk egy hagyományőrző rendezvénnyel, szombaton pedig egy kisbojtár találkozóval folytatjuk. És akkor még nem is meséltem a Halloween-partyról a fürdőben! Így már érdekesebb? Mindjárt mondom a részleteket is!

 

(tovább…)

Októberi hosszú hétvége Hajdúszoboszlón – mert ünnepelni tudni kell!

Egy októberi hosszú hétvége Hajdúszoboszlón minden évben dukál Neked: ez pedig általában az október 23-i ünnepi hétvégét szokta jelenteni. Most sincs ez másképp. Mi készültünk. Nem is kevés dologgal. Úgy pihenhetsz, ahogy Neked az a leginkább szimpatikus. Mert nálunk ezt is megteheted.

 

(tovább…)

Aranyos őszi hétvége Hajdúszoboszlón – a természet ajándéka minden nap

Aranyos őszi hétvége Hajdúszoboszlón – ennek nézünk elébe. Kellemes, 20 fok körüli hőmérséklet, napsütés, alig szél. Mindent összevetve október közepén ez nem is olyan rossz. Hiszen az idő kiválóan alkalmas akár hosszabb sétára, kirándulásra is, nemcsak arra, hogy a gyógy – és/vagy az élményfürdőben áztassuk magunkat. Bár ezen a hétvégén ezt sem érdemes kihagyni...

 

(tovább…)

Hosszú hétvége Hajdúszoboszlón – kultúra, állatok és történelem a városban

Egy hosszú hétvége Hajdúszoboszlón mindig kaland, de legalábbis érdekes. Valamiért azonban ezt csak kevesen hiszik el a városról. Pedig a mostani hétvégét is meg lehet úgy hosszabbítani, hogy egyik napon sem fogsz nálunk unatkozni. Kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztató és érdekes programokkal várunk, akármi is legyen az érdeklődési köröd.

 

(tovább…)

Szent Mihály-napi hétvége Hajdúszoboszlón – mi így kezdjük az őszt!

A Szent Mihály-napi hétvége Hajdúszoboszlón idén is lesz olyan különleges és szuper, hogy érdemes miatta több napra és akár messzebbről is eljönni a városba. Szent Mihály napja hagyományosan az ősz kezdete (az őszi napéjegyenlőség napja), nem csoda, hogy népi hagyományok is kapcsolódnak hozzá. Mi inkább a természetbe vonulunk, de az már biztos, hogy sokféle lesz a programok kínálata – csak győzz választani!

 

(tovább…)

Őszi retroüdülés nyugdíjasoknak Hajdúszoboszlón – ilyen is van!

Őszi retroüdülés nyugdíjasoknak Hajdúszoboszlón? Az meg mi? Mindjárt elmesélem bővebben is. Egyelőre legyen annyi elég, hogy az idősebb korosztályhoz tartozó vendégeink számára is nyújthat Hajdúszoboszló aktív pihenési és szórakozási lehetőségeket, amiért megéri szeptemberben is ellátogatni a városba.

 

(tovább…)

Nyugdíjas vagy? Eljött a Te időd! – őszi üdülés nyugdíjasoknak Hajdúszoboszlón

Egy őszi üdülés nyugdíjasoknak Hajdúszoboszlón is jár! Mert hol lenne erre a legmegfelelőbb a helyszín, ha nem ebben a városban? Hiszen itt mindent megtalálhatsz, amire az idősebb korosztály tagjaként pihenésed közben vágyhatsz: kellemes környezet, gyógyfürdő különböző kezelésekkel, strand, őszi jó idő, rengeteg látnivaló és szórakozási lehetőség a környéken... Ez a hétvége pedig tele lesz Nektek való programokkal, amit egyszerűen vétek lenne kihagyni!

 

(tovább…)

Idén is Bioétel- és Borfesztivál Hajdúszoboszlón! – Manna a városközpontban

Idén is lesz Bioétel- és Borfesztivál Hajdúszoboszlón, ahogyan minden évben. Ne is számíts másra, csak a legjobbra: egészséges és eszméletlenül finom bioételek és zamatos magyar borok garmadája vár a következő hétvégén a város központjában. Aki egy kicsit is szereti a hasát, annak itt a helye, hogy küzdjön egy kicsit a bőség zavarával!

 

(tovább…)

Szeptemberi pihenés kisgyermekes családoknak – most kedvezménnyel!

A szeptemberi pihenés kisgyermekes családoknak sokszor csak álom. Ha azonban a gyermekeid még nem nagyobbak, mint óvodások, akkor a szeptember eleje sem elvetendő egy családi üdülésre. Hiszen az idő még jó, a nyári szezon nagy tömege már szétoszlott, a kollégák is visszajöttek szabadságról, tehát a szabadság kiadása sem lehet gond, a strand pedig még mindig itt van. Mi kell még? Hát némi kedvezmény az Ilona apartman I-ben.

 

(tovább…)

Utolsó esély a nyáron – az utolsó nyári hétvége Hajdúszoboszlón

Az utolsó nyári hétvége Hajdúszoboszlón érdekesen vegyes érzelmeket fog kelteni mindenkiben, aki most idelátogat. Még érződik a nyár tomboló melege, de már közeledik az ősz nyugalmasabb időszaka. Ennek jegyében érdemes most ide ellátogatni és az utolsó nyári hetet pihenéssel, feltöltődéssel tölteni.

 

(tovább…)

Hosszú hétvége augusztus 20-án Hajdúszoboszlón

A hosszú hétvége augusztus 20-án Hajdúszoboszlón annyi programmal vár, hogy csak győzz választani közülük! Közel s távolabb is jól szórakozhatsz: a debreceniVirágkarneváltól kezdve a Hortobágyi Hídi vásárig sok-sok rendezvény közül válogathatsz. Én azonban úgy gondoltam, hogy most érdemesebb arra koncentrálni, ami gyerektől a nagyszülőig szinte mindenki számára élvezetes program lehet – és ez a zene. Zenés programokban sem lesz ugyanis hiány – és a legkülönbözőbb ízlésűek is jól érezhetik majd magukat.

 

(tovább…)

Bulis nyaralás pároknak Hajdúszoboszlón – induljon a banzáj!

Egy bulis nyaralás pároknak – legalább annyi pár álma, mint a romantikus üdülés. Ha azonban nemcsak a megszokott zenés-táncos szórakozóhelyek dömpingjére vágysz a nyaralásotok alatt, hanem ennél változatosabb programra, akkor érdemes ezen a hétvégén Hajdúszoboszlóra figyelni, mert itt aztán mindent megkaphattok, ami csak szemetek-szátok ingere!

 

(tovább…)

Romantika mindenféleképpen – páros nyaralás Hajdúszoboszlón

Romantika mindenféleképpen – mert egyrészt minden párnak szüksége van időnként arra, hogy romantikázzon. Másrészt azért is, mert egy pár többféleképpen is hódolhat a romantikának. Korántsem biztos, hogy a romantika minden pár számára az édelgős andalgást jelenti. Ha Te és a párod is szeretitek a változatosságot, akkor ezt a hétvégét nem szabad kihagynotok Hajdúszoboszlón!

 

(tovább…)

Különleges páros nyaralás a hétvégén Hajdúszoboszlón

Páros nyaralást tervezel, de olyat, ami felejthetetlen? Hát persze, hogy maradandó élményt szeretnél Magadnak és a párodnak, elvégre nem sűrűn esik meg, hogy csak ketten el tudtok szabadulni kikapcsolódni. Valami igazán különlegesre vágysz? Szuper, mutatok Neked egy ilyen lehetőséget.

 

(tovább…)

Páros romantika Hajdúszoboszlón – tele van a város szerelemmel!

A páros romantika szép dolog – titokban sokan vágynak is rá. A megvalósítással azonban már akad némi probléma. Hol lehet a pároddal nyugodtan romantikázni? Mindezt úgy, hogy ne kerüljön egy vagyonba? Tudom, életünk szerelme minden pénzt megér – sőt még annál is többet –, de azért jó lenne valamiből még jövő hónapban is befizetni a villanyszámlát. Jó hírem van! A páros romantika nem lehetetlen – Hajdúszoboszlón ezen a hétvégén harapni lehet a romantikát!ű

 

(tovább…)

Romantikus nyaralás – na, de Hajdúszoboszlón?

A romantikus nyaralás legalább egyszer az életben szerintem mindenki vágya. A nőké garantáltan, de szerintem valahol, legbelül, mélyen eltemetve a férfiak is szívesen kiélveznék annak minden előnyét és élményét, hogy csak ketten, egymásra figyelve tölthetik el az időt szerelmükkel. De hogy mindezt Hajdúszoboszlón? Ráadásul a strand közelében? Miért ne?

 

(tovább…)

Párosan jó fürödni éjszaka is – páros nyaralás az Ilona apartmanban

A páros nyaralás az Ilona apartmanban különleges élmény. Mindezt azonban még fokozni is tudod, ha kihasználod azokat a programlehetőségeket, amelyeket Hajdúszoboszló és a strand kínál. Nemcsak a romantikának adhatsz egy páros üdüléssel nálunk, hanem igazi különlegességek is várnak nálunk Rátok.

 

(tovább…)

Nyár + szerelem = páros nyaralás az Ilona apartmanban

A páros nyaralás az Ilona apartmanban olyan közös élmény Neked és a párodnak, amely felejthetetlen lesz. Megélhetitek, hogy a nyári szerelem érzése nemcsak a tinik és a huszonévesek kiváltsága. Mindezt egy olyan helyen, ahol minden arról szól, hogy Ti a lehető legjobban érezzétek Magatokat együtt, és teljesen egymásra tudjatok hangolódni. És van itt még egy kis meglepetés is!

 

(tovább…)

Mintha nászúton lennétek! – Páros nyaralás Hajdúszoboszlón

Páros nyaralás Hajdúszoboszlón? Sokak számára jó lehetőség, mások kevésbé érzik, hogy felvillanyozná őket a lehetőség. Ez azonban csak azért fordulhat elő, mert ők még nem tudják, hogy mi minden várhat itt rájuk, ha párban jönnek el hozzánk. Az ígéret szép szó – és mi álljuk a szavunkat: itt tényleg úgy érezheted Magad, mintha nászúton lennél. Mutatom, miért.

 

(tovább…)

Időben szóltunk! – Demjén-koncert Hajdúszoboszlón

Demjén-koncert Hajdúszoboszlón sincs minden évben. Igazából erről csak a művész tehet, hiszen még most is évente 40 élő koncertet tart évente – és ebbe a sűrű rendezvénynaptárba bizony elég nehéz bekerülni. Most azonban Demjén Ferenc rajongói örülhetnek: sorra kerül Hajdúszoboszló is!

 

(tovább…)

Szoboszlói Toros Napok

2019. március 15-17.

A SZOBOSZLÓI TOROS NAPOK NYITJA MEG A HAJDÚSZOBOSZLÓI GASZTROKULTURÁLIS PROGRAMOK SORÁT AZ IDEI ÉVBEN IS!

A rendezvény célja a hagyományaink ápolása, a régmúlt disznóvágások hangulatának felidézése!
A fesztiválon számos népi és táj jellegű étel mellett, lelket melengető magyar pálinkák és borok is szerepelnek a gasztronómiai kínálatban a változatos programok mellett!
Fald fel Szoboszlót! Toros ételek kritikus mennyiségben!

Hungarospa Strandnyitó - 2020. május 29.

2020. 05.29.

A HAJDÚSZOBOSZLÓI NYÁRI STRANDSZEZON NYITÁSA

2020. május 29-én 9 órakor nyit a Hungarospa Fürdőkomplexum  Strandja. A pünkösdi hosszú hétvégétől, már 93. alkalommal,  újra várja a fürdőzni vágyó vendégeket!

A 30 hektáron elterülő strandfürdő 15 medencéjéből 14 üzemel. Ezek az I/A, I/B, I/C, I/D, a II-es, a Hullám, a Gyermek, az Úszó, a Delfin, a Halacska, Tan, Omega és a Mediterrán tengerpart. (Egyes medencékben lévő élményelemek és a pezsgő medence,  a járványügyi helyzet miatt nem üzemelhet!)

Jó hír a csúszás szerelmeseinek, hogy május 30-án és június 1-én 12-16 óráig várják a vendégeket az Aquaparkban, ahol 2 órás, kedvezményes jeggyel vehető igénybe ez a szolgáltatás.

 

Hajdúsági Ízek Fesztiválja

2019. május 3-5.

HAJDÚSÁGI ÍZEK FESZTIVÁLJA VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET HAJDÚSZOBOSZLÓN A HÁROM NAPOS RENDEZVÉNY IDEJÉN.

Hajdúszoboszló, mint hajdúváros, e rendezvény keretében szeretné, megismertetni a látogatókat a hagyományos hajdúsági ételekkel eredeti és modern receptek alapján elkészítve és felkínálva a helyi vendéglátók által. A fesztivál keretében kiemelt szerepet kap a gasztronómia, amelyet a változatos program kínálat tesz teljessé. A rendezvény színpadán koncertek és egyéb szórakoztató előadások lesznek láthatóak három napon keresztül.

Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál

A NYÁR ELSŐ GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁLJÁN HAJDÚSZOBOSZLÓN A GRILLEZETT ÉTELEK ÉS A KIVÁLÓ SÖRÖK A FŐSZEREPLŐK.

A jó idő beköszöntével megrendezett gasztronómiai eseményen grillezett, szabad tűzön készült ételeket és azokhoz illő ízletes söröket, sörkülönlegességeket kóstolhatnak meg az ínyencek. A rendezvény szlogenje: Frissen sütött szaftos grillek, kísérje le hideg sörrel!

Bioétel- és Borfesztivál

2019. szeptemer 13-15.

A HAJDÚSZOBOSZLÓI BIOÉTEL- ÉS BORFESZTIVÁL MAGYARORSZÁG EGYEDÜLÁLLÓ GASZTRONÓMIAI ESEMÉNYE, AHOL BIO ÉS BOR ÖSSZEFORR.

Bioétel- és Borfesztivál HajdúszoboszlóHajdúszoboszló hagyományos őszi gasztrokulturális rendezvényén a bio alapanyagokból helyben készült ételkülönlegességeknek és a kiváló magyar pincészetek borainak jut a főszerep. A fesztivál három napján a vendéglátók pultjainál csak bio húsból és bio élelmiszerekből készült ételek bő kínálata várja a látogatókat. A kiváló ételek kísérőjeként pedig az ország különböző tájairól érkező vörös, fehér és rosé borok színes választékával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a bor pavilonoknál. A háromnapos rendezvényt népzenei és néptánc bemutatók, könnyű- és komolyzenei koncertek, valamint a bio életformát népszerűsíthető kísérőprogramok egészítik ki.

Szoboszlói Szüreti Mulatság

2019. október 11-13.

A SZOBOSZLÓI SZÜRETI MULATSÁG ELNEVEZÉSŰ GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL VENDÉGLÁTÓI KIVÁLÓ PROGRAMOKKAL ÉS GASZTRONÓMIAI KÍNÁLATTAL VÁRJÁK A LÁTOGATÓKAT HAJDÚSZOBOSZLÓN.

A kiváló magyar borok ünnepe ez, ahol megelevenedik a szüretelés tradíciója. E mulatság a bor, a kultúra és a gasztronómia kapcsolatát hivatott erősíteni a hagyományok életben tartása mellett. Az ünnepi asztalra a hajdúsági ételek mellé magyar borok és pálinkák kerülnek. A három nap során a látogatók igényes programokon szórakozhatnak, a rendezvényen fellépnek amatőr művészeti csoportok, alternatív zenekarok, ismert magyar előadó művészek.

Márton Napi Libalakoma

2019. november 16-18.

NOVEMBER MÁSODIK HÉTVÉGÉJÉN MÁRTON NAPI TORKOSKODÁS VÁR MINDENKIT HÁROM NAPON KERESZTÜL HAJDÚSZOBOSZLÓN.

Márton nap alkalmából újborral és libából készült ételekkel várják a látogatókat a Márton Napi Libalakoma vendéglátói. A rendezvényen a libából készített ételek választéka mellett a magyar pincészetek újbor kínálatából is válogathatnak a látogatók. A liba napi lakoma az év záró gasztronómiai eseménye Hajdúszoboszlón, mely több zenés és kulturális programmal is szórakoztatja az érdeklődő közönséget.

A Nap ünnepe éjszaka – avagy Szent Iván éji buli Hajdúszoboszlón

A Nap ünnepe Hajdúszoboszlón azt jelenti, hogy egész éjszaka bulizunk a Szabadtéri színpad körül. Ez minden évben hatalmas banzáj, tehát jöjjön ide mindenki, aki egy igazán önfeledt és emlékezetes éjszakát szeretne eltölteni Szent Iván éjjelén. Lesz itt zene, tánc és látványosság, amit tényleg vétek lenne kihagyni!

 

(tovább…)

Nyerj egy szuper hétvégét! – Nyereményjáték a 15 éves Ilona apartmanban

Vagy akár három szuper hétköznapot – a nyereményjáték, amelyet az Ilona apartman 15. születésnapjára indítottunk, ezt a szabadságot is megadja Neked. Ha nyersz, szabadon eldöntheted, hogy a családoddal hétvégén vagy hétköznap akarod nálunk jól érezni Magad.

 

(tovább…)

Most jó gyereknek lenni nálunk! – Gyereknap Hajdúszoboszlón

Ez a hétvége gyereknap Hajdúszoboszlón is. És higgyétek el, megadjuk a módját! Változatos programok, Közép-Európa legnagyobb strandja, és a tetejébe pedig szuperjó idő is vár Benneteket. Nem kell mást tennetek, mint meglepni Magatokat egy gyereknapi hétvégével – a szép emlékek és a jó szórakozás pedig garantált!

 

(tovább…)

Eszem-iszom-dínom-dánom – Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál

A Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál is egyike azoknak a szoboszlói gasztrorendezvényeknek, amelyeket már hagyomány megrendezni a városban. És lassan ott tartunk, hogy a vendégeink részéről hagyomány lesz eljönni is. Miért olyan jó buli ez? Elmondom. Aztán pedig gyere el, és tapasztald meg – ízleld, szagold, hallgasd, táncolj, érezd!

 

(tovább…)

Programok Hajdúszoboszlón – beindult a nyári szezon!

Turistáknak szóló programok Hajdúszoboszlón mindig is szép számban voltak, különösen a fürdőszezon beindulásával. Nincs ez másként idén sem, csak most hétvégén három különféle rendezvény várja az érdeklődőket – vagyis gyakorlatilag mindenki talál magának a fürdőzésen kívül is olyan programot, amiért érdemes a városba látogatnia.

 

(tovább…)

Hajdúszoboszlói strand kontra Balaton – melyik a nyerő?

A hajdúszoboszlói strand már nemcsak országosan ismert fürdőhely, hanem a környező országokból is egyre többen látogatnak el ide. Mégis, ha felvetődik, hogy melyik nyaralóhely a nyerő, a hajdúszoboszlói strand vagy a Balaton, valószínűleg a legtöbben csípőből a Balatont választanák. Most bebizonyítom, hogy mekkorát tévednek!

 

(tovább…)

Ijjjjjá, úgy élvezem én a strandot! - pancsolós hosszú hétvége Hajdúszoboszlón

A hosszú hétvége Hajdúszoboszlón egy igazán szuper szórakozás lehetőségét ígéri. Nemcsak azért, mert sok-sok program közül válogathatsz, amelyekről korábban már írtam is. Hanem azért is, mert itt a jó idő. Mit jó idő, gyakorlatilag a nyár! Hát nem klassz négy napra mindent elfelejteni, és élvezni a nyarat? Dehogynem! Úgyhogy irány Hajdúszoboszló és a nyár!

 

(tovább…)

Idén is lesz Hajdúsági Ízek Fesztiválja - sőt lesz jövőre is!

A Hajdúsági Ízek Fesztiválja elmaradhatatlan rendezvénye Hajdúszoboszlónak. Már csak azért is nevezetes esemény, mert a hajdúszoboszlói rendezvények sorát a Strandnyitóval karöltve nyitják meg. Most már bárki láthatja: visszavonhatatlanul megkezdődött a strandszezon!

 

(tovább…)

Elő a bikinit! - idén is Hungarospa Strandnyitó Hajdúszoboszlón

A Hungarospa Strandnyitó bulija minden évben látványos és klassz szórakozás. A hajdúszoboszlói strand ezen a napon még éjszaka is nyitva áll, és számos programmal várja a strandolni vágyó közönséget.

 

(tovább…)

5 érv az Ilona apartman mellett - 5 jó ok, hogy miért minket válassz

Az Ilona apartman már 30 éve várja vendégeit. A kezdetekkor még csak az Ilona apartman II. létezett, és jó 15 évet kellett várni arra, hogy az Ilona apartman I. is megnyissa kapuit. (Igen, nálunk fordított sorrendben megy a számozás. 🙂 ) Viszont már az elejétől fogva sokat adtunk arra, hogy a vendégeinknek meglegyen ez az 5 jó okuk arra, hogy minket válasszanak.

 

(tovább…)

Szállásfoglalás és a bizalom - avagy az Ilona apartman nem rejteget semmit

A szállásfoglalás manapság nagyon egyszerűen megy. Rákeresel az interneten arra, hogy apartman Hajdúszoboszlón, és a kereső kidob sok-sok találatot. Ezek között biztosan ott lesz az Ilona apartman weboldala is. Itt rákattintasz a Foglalás menüpontra, és néhány adat begépelése után máris lefoglalhatod Magadnak a kényelmes szállást. Mostanában azonban egyre többször fordul elő, hogy a vendégek inkább előzőleg utaznak ide, hogy saját szemükkel lássák, mit is akarnak lefoglalni.

 

(tovább…)

Négy koronás minősítés - csak az Ilona apartmannak, és Neked

A négy koronás minősítés minden magánszállásadó számára kitüntető cím. Miért? Mert nem egyszerű megszerezni. Nagyon sok követelménynek kell megfelelni. Nemcsak tárgyi, felszerelések szintjén, hanem bizony még szolgáltatások szintjén is. Büszkén mondhatom: az Ilona apartman a múlt héten újra átesett a Magánszállásadók Országos Szövetségének négy évenként esedékes minősítésén, és újra megkaptuk a legmagasabb, négy koronás minősítést.

 

(tovább…)

A tavaszi romantika az idősebbeknek is jár - gyógyüdülés Hajdúszoboszlón

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón – mint a tavaszi romantika eszköze? Ez első hallásra elég meredeknek tűnik. De csak elsőre. Érdemes elgondolkodni rajta egy kicsit – aztán pedig valóra váltani. Ki mondta, hogy a romantika csak a fiatalok előjoga?

 

(tovább…)

Felfrissítő gyógyüdülés Hajdúszoboszlón - itt a tavasz, ébredj!

Felfrissítő gyógyüdülés Hajdúszoboszlón? Miért ne? A tavasz a megújulás ideje – és ez Rád is vonatkozik! A tavaszi „nagygenerál” Neked is jár. Így jobban fogod bírni az egész éves terhelést is.

 

(tovább…)

Szoboszlói Toros Napok - mi időben szóltunk!

A Szoboszlói Toros Napok az első a hajdúszoboszlói gasztronómiai rendezvények sorában ez évben is. Bár az esemény jó két hét múlva lesz, már most szólunk, hogy időben neki tudj fogni a szervezésnek. Ez lesz az a rendezvény ugyanis, ami a március 15-i hosszú hétvégén lesz.

 

(tovább…)

A kényelem az idősebbeknek is jár!

A kényelem alapvető elvárás akkor, ha üdülni mész. Nem véletlenül hirdeti magát minden hotel, panzió és apartman azzal, hogy ott maga a fényes keleten megszokott luxus vár. A legtöbb esetben azonban ez az ígéret kimerül a berendezések kényelmességében: puha ágy, jó tartást adó székek, mindennel felszerelt apartmanok. Nekünk azonban nagyon más fogalmaink vannak arról, hogy mi is a kényelem.

 

(tovább…)

Tavaszi fáradtság? Az Ilona apartmanban kipihenheted!

A tavaszi fáradtság egyre többünkön vesz erőt, ahogyan közeledik a tavasz. Nem is csoda. Télen kevesebb a napfény, nem jutunk annyi vitaminhoz, az immunrendszer is akadozik... nem is csoda, ha tél végére elfáradunk. Még akkor is, ha nyugdíjasok vagyunk, és elvileg időnk, mint a tenger, dolgunk meg kevés. Ezért is jó tavaszi fáradtság ellen a nyugdíjas gyógyüdülés Hajdúszoboszlón, az Ilona apartmanban.

 

(tovább…)

Nyugdíjas üdülés - szálloda kicsiben Hajdúszoboszlón

A nyugdíjas üdülés ma már nem elképzelhetetlen. Csak keress rá erre a kifejezésre a Google-ben, és nagyjából 78.000 találatot kapsz rá. (Igen, magyarul). Azonban azt is látni fogod a találati listát elnézegetve, hogy mindenhol a kedvezményes, Erzsébet-utalványos szállodai lehetőségek jelennek meg. Mit szólnál hozzá, ha én viszont azt mondom, hogy nálunk a teljes árat is megengedheted Magadnak – nyugdíjas pénztárcával is?

 

(tovább…)

Hajdúszoboszló és gyógyüdülés - pihenés a nyugdíjasparadicsomban

Mi az, hogy nyugdíjasparadicsom? Hajdúszoboszló és gyógyüdülés – rendben van, ez a két szó szinte természetes egységként fordul elő egy mondaton belül. Itt van az ország egyik olyan gyógyvize, amelyet a legsokoldalúbban lehet gyógyításra használni, így nem véletlen, hogy télen-nyáron sok a fürdővendég. Sőt még az sem csoda, hogy életkorukból adódóan főként a nyugdíjasok veszik igénybe a gyógyüdüléseket. Én pedig azt is állítom, hogy van még valami, ami miatt itt igazi nyugdíjasparadicsom van. Kíváncsi vagy? Elárulom a titkot.

 

(tovább…)

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón - ezt is elintézzük Neked!

A gyógyüdülés Hajdúszoboszlón mindenkinek jót tesz, akinek ezt az egészsége igényli. Mivel tudjuk, hogy ilyenkor vendégeink ide gyógyulni jönnek, mi mindent el is követünk azért, hogy ezt nyugalomban és minél hosszabban tehessék meg. Ezért veszünk le a vállukról minden olyat, ami ebben akár csak egy kicsit is akadályozhatja őket.

 

(tovább…)

A hajdúszoboszlói Harangház – művészet a szemnek, fülnek és a léleknek

A hajdúszoboszlói Harangház neve ugyan egyszerűséget sejtet, de ez az alkotás messze van attól a haranggyűjteménytől, amely lelki szemeink előtt felsejlik a szó hallatán. A hajdúszoboszlói Harangház ugyanis több művész közös alkotása, több művészeti ág találkozik itt – és nemcsak az esztétikai érzékedre hat. Hanem a lelkedre is.

 

(tovább…)

Hajdúszoboszlói programok 2018-ban – készülj, idén sem fogsz nálunk unatkozni!

A hajdúszoboszlói programok mindig is széles skálán mozogtak. Nem azért, hogy büszkék lehessünk magunkra (na jó, egy kicsit azért is), hanem azért, hogy minél több idelátogató szerezhessen itt maradandó élményeket. Nem lesz ez másképp 2018-ban sem. Nálunk pedig már láthatod is, nagyjából mihez kell igazítanod a szabadságodat, ha nem akarsz semmi jóról lemaradni.

 

(tovább…)

Nyugdíjasbarát szállás – na, ez meg milyen?

A nyugdíjasbarát szállás kifejezéssel nem sokszor lehet találkozni – pedig létezik. Az országban több szálloda is elmondhatja magáról, hogy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek a nyugdíjasok számára kifejezetten jók, előnyösek, hasznosak vagy éppen jólesőek. De mit is jelent az, hogy nyugdíjasbarát szállás? Nálunk ezt.

 

(tovább…)