A Szoboszlói Szüreti Mulatság már sokéves hagyomány Hajdúszoboszlón. Minden évben nagy a sokadalom, ami nem is csoda: három napos dínom-dánom zajlik a város utcáin. Minden korosztálynak, minden zenei és gasztronómiai ízlésű embernek jut itt megfelelő program, no meg étel-ital, így idén sem fog senki nálunk unatkozni.
Ezen a hosszú hétvégén. Nálunk azonban a hétvége már pénteken elkezdődik, hiszen már délután egytől „hangolunk” a mulatságra.
Ma szerda van. Vagyis ha szeretnél eljönni, és jól érezni Magad nálunk, akkor ne sokat gondolkodj, hanem cselekedj! Foglalj le egy kényelmes, tágas, jól felszerelt apartmant a családnak, vagy csak kettecskén a pároddal, esetleg egy gyógyfürdőzéssel kiegészítve a programot, aztán kezdjétek el a csomagolást! 🙂
Októberi programok Hajdúszoboszlón - a Szoboszlói Szüreti Mulatság nagy buli a gyomrodnak is, és a lábadnak is. 🙂 - fotó: HVTV
Programokban idén sem lesz hiány. És ez akkor is igaz, ha csak a gyerekekre gondolunk, vagy az idősebbekre, vagy azokra, akik táncolni szeretnének, esetleg a kulináris élvezetek vonzzák ide.
Pénteken már délután egy órától hangolódunk. 15.00 órától pedig már a Hajdúszoboszlói Mazsorett Együttessel láthatod az ünnepélyes megnyitót, ahol a szüreti koszorúkat és a szüreti étkeket, italokat is megszentelik.
Délután négytől fél hétig a népi hagyományoké, a népzenéé, néptáncé a színpad. Az estét pedig a Kék Kód nyitja Rhythm and Blues örökzöldekkel. Fél 9-kor a Táncoló Fekete Lakkcipők, azaz a Komár László emlékzenekar lép fel, az estét pedig egy vidám szüreti utcabál zárja pénteken.
Szombaton délben folytatódik a Szoboszlói Szüreti Mulatság egy nótaműsorral, hiszen a jó ebédhez az jár. Aztán lesz itt még táncház, szőlőevő és lopózó verseny (nem lopakodni kell majd, hanem a lopóval bort tölteni), és görbeházi Csipkebokor Dalkör népdalelőadása. A kisgyermekes családokat a Miki Mini Party családi animációs programja várja, majd világzenei koncert következik.
Fél hattól rockzenei blokk következik a Takács Tamás Band-del és ír kocsma rock-kal. Este 8-kor tombolasorsolás, aztán pedig látványos LED show a Fever Dance közreműködésével. 21.00 órától a retro uralkodik: Soltész Rezső koncertje után retro dj party-n táncolhatunk hajnalig.
A Szoboszlói Szüreti Mulatság idei plakátja
Vasárnap ismét délben nyit a Szoboszlói Szüreti Mulatság egy mustkóstolóval, ahol kicsik és nagyok is büntetlenül kóstolgathatnak. Fél egytől újból jó ebédhez szól a nóta. Az ezután következő egy órában könnyíthetünk a lelkiismeretünkön és a testsúlyunkon – először a táncházban, aztán pedig egy zumba előadáson. Ezt pedig egy szüreti morzsadélután keretében a Tele Band együttes műsorával vezetjük le.
Délután négykor hirdetnek eredményt a Szüreti Mulatság legjobb ételei között. Fél öttől pedig már csak a buli van hátra: előbb a Debreceni Country Company ad koncertet, majd Bravo Johnny fergeteges rockabilly előadása következik, az estét pedig a Gesarol rock banda zárja (ők voltak az ős-P Mobil).
A hétvége hosszú, ráadásul a Szoboszlói Szüreti Mulatság egy nappal hamarabb is kezdődik, mint a hétvége. Vagyis október 23-án nem is marad egyéb dolgod, mint hogy kipihend a három napos vigalom fáradalmait.
Szeretettel várunk az Ilona apartmanok bármelyikében. Ha babával, kisgyerekkel érkezel, vagy szeretnél a programok közé egy kis gyógyfürdőzést is beilleszteni, akkor az Ilona apartman I. a Neked való hely.
Sok időnk nincs, úgyhogy ha jössz, foglalj azonnal! ›››
fotó: termalfurdo.hu