Finn szauna kontra infra szauna

Finn szauna és az infra szauna összehasonlítása

Melyiknek mi az előnye, hátránya, kinek melyik ajánlható.

A finn szauna, (száraz gőz) a hagyományos, inkább ismertebb, mintegy 7000 éves tradícióra tekint vissza Finnországban. Itt úgy tartják, hogy a szauna fürdési lehetőséget biztosító épület. Az egyik alkotó része a hevítő, a másik eleme pedig a hűtő.

Akkor vagyunk rendszeres szaunázók, ha két szaunázás között maximálisan kettő hetet hagyunk ki. Ha ennél ritkábban járunk el, az már rendszertelen, persze az is nagyon hatásos.

A szaunázás menetének négy szaka van: előkészítő, hevítő, hűtő és befejező szakasz.

A hevítő szakaszban eltöltött ideális idő 8-12 perc. De a szaunázás egészére szánjunk elég időt, különösen a befejező, pihenő szakaszra. Csak akkor menjünk szaunába, ha van legalább 2-3 óra szabadidőnk. A szaunakabin hőmérséklete 80-100 Celsius fok között van. A szauna mester különböző aroma- illóolajokat, felöntéseket alkalmaz, a páratartalom növelése, relaxáció fokozása érdekében.

A szaunázás lehetőséget ad arra, hogy különböző hatást érjünk el vele szervezetünk számára. Ennek megfelelően négyféle szaunázási típust különböztetünk meg.

- Irritáló szaunázás

Kimondottan serkentő hatása van az irritáló, más néven ingerlő szaunázásnak. Ebben az esetben csupán egyszer tartózkodik az ember a szauna forró levegőjében, majd utána hűti magát, zuhannyal, vagy medencével. Akár szellemi, akár fizikai tevékenységet kívánunk utána végezni, könnyebb lesz, mert ez a módja a szaunázásnak nagyon hatékonyan felfrissít.

- Tonizáló szaunázás

A tonizáló szaunázás során kétszer ismételjük meg a felhevítést és lehűtést. Ez szintén serkentő hatású. A különbség az irritáló szaunázáshoz képest, hogy amennyiben pihenést biztosítunk a szervezetünk számára, szaunázás után, akkor nagyon jó lazító hatása van.

- Relaxáló szaunázás

A relaxáló szaunázást alkalmazzák a leggyakrabban az emberek, mivel nagyon kellemes testi- és szellemi ellazulást eredményez. Itt a hevítés és hűtés folyamatát háromszor kell megismételni. Erősebb fizikai, szellemi megterhelés, esetleg valamilyen lelki trauma esetén nagyon eredményes, mert könnyű és természetes eltompulást eredményez.

- Exhausztív szaunázás

Exhausztív = kimerítő szaunázás, a hevítés és hűtés szakaszainak négy-ötszöri megismétlését jelenti. Ez a szaunázási forma erősen lemeríti a szervezetet, utána álmosság, ólmás fáradtság, tompultság jellemző, ebből adódóan ezután érdemes aludni.

Néhány jótékony hatás, melyeket a szaunázás következtében ön is megtapasztalhat:

a.. Élénkebb vérkeringés.

b.. Méregtelenítés.

c.. Erősebb immunrendszer..

d.. Jobb ellen állóképesség a betegségeknek és egyéb fertőzéseknek.

e.. Izom-és ízületi fájdalmak rövid távú enyhülése, még az ízületi gyulladástól szenvedők esetében is.

f.. Javult ízületi mobilitás.

g.. Ideiglenes enyhülés az asztmásoknak és hörghurutban szenvedőknek.

h.. Stressz mentesítés és relaxáció. Csökkenti a szorongást, oldja az agresszivitást.

i.. Tisztulás, tisztább bőr.

j.. Hatékonyan csökkentheti az étvágyat.

Az infra szauna, a modern kor szaunája. Lényegét, hatását tekintve, látszólag azonos a hagyományos, finn szaunával, részletesen megvizsgálva, azonban számos eltérés mutatkozik.

Az infra szauna infravörös sugarakat bocsát ki, ezáltal emeli meg testünk, és az infra szauna kabin, vagy ágy hőmérsékletét. Az infravörös sugarak behatolnak a bőrünkbe, és ott adják át szervezetünknek a hőt. Itt csak a test melegszik fel, a levegő kismértékben. Az infra sugarak épp úgy melegítik testünket, mint a természetes napfény, annak káros hatásai nélkül.

Az infra szauna a hagyományos szaunához képest alacsonyabb hőmérsékleten működik, kb. 60 fok az ideális. Nincs is ennél melegebbre szükség, mert az infra sugarak kellően felmelegítik a testünket. A szaunázás ideje mintegy 30 perc.

Az alacsonyabb működési hőmérséklet miatt, az infra szauna kevésbé terheli meg a szervezetünket, miközben a szaunázás jótékony hatásai érvényesülnek, ugyan úgy, mint a finn szaunánál. Pl. méregtelenítés, szebb bőr, immunrendszer erősítés, erősebb, rugalmasabb érfalak, fogyás (egy szaunázás alkalmával több száz kalóriát is eléget szervezetünk), légúti betegségek enyhítése. Egy harminc perces infra szaunázás egyenlő 15 km-es futással.

Melyiket válasszuk?

- Ha jobban ráérünk, akár egy délután, vagy estét szánunk a rekreációra, a finn szaunában többször is érdemes köröket tenni. Ha csupán csak félóránk van a szaunázásra, hasznosabb lehet az infra szauna, amely után ugyan olyan pihenő idő és hideg zuhanyozás ajánlott.

- Egy kis egyedüllétre, vagy társaságra vágyunk? Az infra kabin, vagy infra ágy, már csak kisebb méreténél fogva is alkalmasabb az elmélyülésre, a világtól való elzárkózásra. Társasági élet helyszínéül mindenképp a finn szauna az ideális.

- Szeretnénk-e átélni a felöntések élményét? Szauna felöntés csak a finn szaunában elképzelhető, hiszen az infra szaunában nincs szerepe a víznek. A hagyományos szeánszoknak azonban része, hogy a szaunamester vizet locsol a forró kövekre, majd szertartásos mozdulatokkal szétteríti a nedvessé vált levegőt. Különböző illóolajokkal még intenzívebbé tehető az élmény.

- Mindkét szaunában az izzadás révén méregtelenít a szervezetünk, de az infra szaunában ugyanannyi idő alatt háromszor annyit izzad a test, mint egy hagyományos szaunában, így méregtelenítő hatása is 20-60 szorosa.

- A szépségápolásban is látványosabb eredményeket lehet elérni az infra szaunával. Csupán néhány használat elég, hogy feszesebb, fiatalabb és szebb bőrt eredményezzen.

Végezetül azt ajánlom, próbálják ki mindkettőt. Tapasztalják meg egyénenként, kinek melyik szaunázási forma lenne szimpatikusabb.

forrás: szauna.hu

A szaunázás hatásai

Tudjuk milyen hatással van szervezetünkre a szaunázás?

Szaunázni mindenki szeret. Bár van aki nem bírja, de szaunázni jó! Különösen télen, a zimankós hidegben egy kis testi, lelki feltöltődés, mindenkinek jólesik.

A hagyomány szerint a szaunázás a finnektől ered, ők terjesztették el Európában. Ez nagyon jó, mert a szaunázás olyan jótékony hatással van a szervezetre, amit mindenkinek meg kell tapasztalnia.

A szauna egy fából készült kabin, melyben 60-100 fokos száraz, forró meleget tartanak, melynek alacsony a páratartalma. De alkalmanként a felhevült kőre vizet, vagy valamilyen illatosított felöntést alkalmazva, növelik a páratartalmat. Ezzel fokozzák az izzadást, az illóolajokkal pedig segítik a test ellazulását.

Fázisai: felkészülés, felhevülés, lehűlés, pihenés. Erre a rituáléra legalább 2-3 órát kell szánni. Sietni nem szabad. A felhevülés, lehűlés fázisait érdemes két-háromszor ismételni. Majd befejezésként időt hagyni a pihenésre, hogy szervezetünk megnyugodjon, visszaálljon az eredeti működésre.

A szauna méregtelenít. Szaunázás során a szervezetben felhalmozódott méreganyagok, az izzadással a bőr felszínére jutnak. Bőrünk megtisztul, szervezetünk regenerálódik, újjászületik.

A szauna fogyaszt. Gyorsul az anyagcsere, ezáltal segíti a súlyvesztést. Sok salakanyag és víz távozik a szervezetből.

Segít a gyógyulásban. A gőzt belélegezve a klasszikus inhalációs módszer segít legyőzni a megfázásos, náthás betegséget. Csökkenti a köhögést, torokfájást, rekedtséget, orr-, arc-, homloküreg gyulladást. Feloldja a légutak nyálkahártyájának hurutját. A forró, száraz levegőben a baktériumok és vírusok elpusztulnak. Erősíti az immunrendszert. Fitten és egészségesen tartja testünket.

Enyhíthetők vele reumatikus és izületi fájdalmak. Sportolás után, elkerülhető az izomláz kialakulása.

Magas vérnyomásban szenvedőknek segítséget jelenthet a rendszeres szaunázás.

A szauna szépít. A felpuhult bőrréteg zuhanyozás, törölközés alkalmával könnyen eltávolodik. Bőrradírként a felső hámréteg leválik, ezáltal fiatalodik, szépül a bőr. Ápolja a száraz, repedezett bőrt. Hidratál, frissít, a bőrfelszín alatti hámréteg ereiben megpezsdülő vér revitalizálja a bőrszöveteket. Segít a narancsbőr elleni küzdelemben is. Simítja a ráncokat.

Nyugtat, relaxál. Kiválóan alkalmas lazító, relaxáló hatása miatt alvászavarokban, levertségben, enyhe depresszióban szenvedőknek, munkahelyi stresszel küzdőknek.

A finnek közkedvelt szólása: „Engedd, hogy a szauna elfeledtesse veled mindennapi gondjaidat!” Vagyis a testi, lelki megújulás, a felfrissülés természetes helye a szauna: segít az egészség megőrzésében, és kellemes közérzetet biztosít.

Hajdúszoboszlón a szaunázáshoz nagyszerű lehetőség adódik. A gyógyfürdőben és az Aqua-Palace élményfürdőben is nagyon kulturált, kitűnő szaunák állnak a vendégek rendelkezésére. És most március 7-ig az Aqua-Palace élményfürdőben a megváltott belépőjegyek mellé ajándékba adják a szaunát.