×
Gyógyfürdő Hajdúszoboszló
Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón – ahol a betegség miatt demokrácia van bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón – ahol a betegség miatt demokrácia van

A gyógyfürdő Hajdúszoboszlón az egyik olyan helye a világnak, ahol kortól, nemtől, rangtól, vallástól, vagyoni helyzettől függetlenül mindenki egyenlő. Régi igazság ugyanis, hogy a betegség roppant demokratikus dolog: nem kímél senkit. Ugyanúgy betegnek számít bárki, aki vissza szeretné nyerni az egészségét, vagy legalábbis javítani az állapotán. Erre pedig a gyógyfürdő Hajdúszoboszlón remek hely. És nemcsak erre.

 

 

Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón – a vize ugyanúgy gyógyít mindenkit

 

A gyógyfürdő Hajdúszoboszlón azért nagyszerű, mert olyan vize van, ami hihetetlenül sok betegség gyógyítására, de legalábbis enyhítésére alkalmas. Erről korábban már írtam. Már amikor a cikket írtam, akkor is elcsodálkoztam rajta, hogy a hajdúszoboszlói gyógyvíz 13 különféle betegség, illetve betegségcsoport gyógyításában hatásos.

 

Mindez annak köszönhető, hogy a gyógyfürdő Hajdúszoboszlón olyan gyógyvízzel rendelkezik, amelyben 14 különböző gyógyhatású elem és vegyület található. Nem véletlenül örült meg annyira 1925-ben Pávai-Vajna Ferenc geológus, amikor a hévizet meglátta kutatófúrása nyomán feltörni a mélyből. Igaz ugyan, hogy kicsit csalódott volt, mert ő igazából kőolajat vagy földgázt szeretett volna találni.

 

Bánata azonban nem tartott sokáig, mert hamar meglátta a lehetőséget a hévízben. Amikor pedig hét évvel később, 1932-ben az is bebizonyosodott, hogy a víz nem egyszerűen „csak” meleg, hanem gyógyvíz is, már nem is nagyon bánta, hogy nem olajra talált. Hajdúszoboszló azóta is fürdővárosként él a köztudatban. A negyvenes években pedig felkapott hellyé is vált, a Bánomkerti városrészben akkor „nőttek ki” a földből a szállodák és az üdülők. Ez alapozta meg végleg Hajdúszoboszló gyógyfürdő státuszát.

 

Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón - és amiért szuper ez a hely!
Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón – és amiért szuper ez a hely!
fotó: hungarospa.hu – köszönet érte!

 

Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón – amiért élmény még a gyógyulás is

 

Nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy a gyógyfürdő Hajdúszoboszlón egy olyan nívós komplexum, amely bárhol megállná a helyét Európában. És nemcsak a gyógyvize miatt. A fürdő olyan kialakítású, felszereltségű, és olyan orvosi szolgáltatásokat is nyújt, hogy nem véletlen a külföldi gyógyturisták magas száma sem.

 

Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón - ahol szakértők vigyáznak az egészségedre.
Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón – szakértők vigyáznak az egészségedre!
fotó: hajduszoboszlo.hu

 

Miért megy élményszámba a gyógyulás a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben?

 

Sorolom:

 

  • 2014-ben felújított fedett fürdőcsarnok és medencék várják a gyógyulni vágyókat
  • a csarnokban három melegvizes medence, 32, 36 és 38 fokos gyógyvízzel áll a látogatók rendelkezésére
  • a fedett csarnokban az emeleten galérián lehet nézelődni és pihenni két fürdőzés vagy éppen kezelés között
  • a fölszint tágas tereiben teázó is működik
  • a lapostetős épületrész tetején napozóteraszon melengethetik tagjaikat a napsugarakkal a kedves vendégek
  • négy kültéri medence is van, 32, 34, 36 és 38 fokos vízzel – és ezekben különböző attrakciók is segítenek a fürdőzőknek élvezetessé tenni a lubickolást
  • a gyógyfürdő Hajdúszoboszlón három orvosi rendelőben is várja a gyógyulni vágyókat
  • na meg persze különböző gyógytornateremmel
  • tangentoros kezelőkkel
  • szaunával
  • súlyfürdővel
  • iszappakolással
  • kádasfürdővel
  • masszírozó kezelőhelyiségekkel
  • elektroterápiával.

 

Ha kedved van egy virtuális túrára a gyógyfürdőben, akkor csak kattints és mozogj az egérrel:

 

 

Gyógyfürdő Hajdúszoboszlón – ami felteszi az i-re a pontot

 

Az az, hogy legalább olyan színvonalas, mégis jó árú szállást is találhatsz Magadnak itt Hajdúszoboszlón, mint amilyen színvonalas a gyógyfürdő. Mert itt, az Ilona apartmanban nem elégszünk meg a jóval. Mi szállodai színvonalat akarunk adni a vendégeinknek – apartman áron.

 

Hogy ez mit jelent? Erről is írtam már korábban. Amit most a kényelmen és a fürdő közelségén kívül kiemelnék, az a szeptembertől élő félpanziós szolgáltatásunk. Minden nap kontinentális reggeli és este kétféle lehetőségből választható menüvacsora tartozik bele szállás árába. Mindezt a szállás szomszédságában lévő kisvendéglőben. (Vendégeink elmondása szerint nagyon finomak az ételek.)

 

Ha szívesen kipróbálnád, milyen is egy gyógyüdülés Hajdúszoboszlón Ilona-módra, akkor itt foglalhatod le a szállásodat. ›››

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nem akarsz lemaradni hajdúszoboszlói programokról, eseményekről, az Ilona Apartmanok akcióiról? Akkor kérlek add meg neved és e-mail címed!
Elfogadom az Ilona Apartman Hajdúszoboszló Adatkezelési Szabályzatát Hozzájárulok, hogy részemre az Ilona Apartman Hajdúszoboszló saját célú reklámokat küldjön.
FELIRATKOZOM
close-link

Pin It on Pinterest

Share This

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás