info@ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu
/
+36 (30) 398 5356
Szállást foglalok!
« Összes bejegyzés

A tavaszi romantika az idősebbeknek is jár - gyógyüdülés Hajdúszoboszlón

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón - keverd meg egy kis romantikával, és máris kész a tavaszi örök emlék!
Közzétette
Ilona Apartman
Megjelenés dátuma
2018.márc.17

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón – mint a tavaszi romantika eszköze? Ez első hallásra elég meredeknek tűnik. De csak elsőre. Érdemes elgondolkodni rajta egy kicsit – aztán pedig valóra váltani. Ki mondta, hogy a romantika csak a fiatalok előjoga?

 

 

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón – tavaszra hangolva

 

Ha ezt hallod: gyógyüdülés Hajdúszoboszlón, valószínűleg inkább az „itt fáj, ott fáj”, a betegség, de legalábbis az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, regeneráció jut eszedbe. Ez rendben is van. Hajdúszoboszló a gyógyvizével és a gyógyfürdőjével mindezt képes is nyújtani minden ide látogató vendég számára.

 

Amit azonban jóval kevesebben tudnak a városról, az az, hogy akár romantikus üdülésre is tökéletesen alkalmas. Akkor is, ha fiatal vagy, akkor is, ha már idősebb. És mikor lenne erre alkalmasabb időpont, mint a tavasz?

 

Bár most még kicsit erősködik Tél tábornok, előbb-utóbb véglegesen tavasz lesz. El tudod képzelni, hogy a tavaszi megújulás és a gyógyüdülés Hajdúszoboszlón milyen energetizáló kombináció lehet? Ha nem, akkor mindjárt megmutatom.

 

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón - keverd meg egy kis romantikával, és máris kész a tavaszi örök emlék!

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón - keverd meg egy kis romantikával, és máris kész a tavaszi örök emlék!

 

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón – másképp

 

Azt már nem írom le sokadjára, hogy milyen szuper a hajdúszoboszlói gyógyvíz. Nem írom le ezredjére, hogy ez a gyógyvíz a sokféle terápiával hányféle csodára képes.  Nem írom le ismét részletekbe menően, hogy ezek a kezelések pénztárcabarátok is, mert az OEP is hozzájárul. Arról sem, hogy a reumatológus orvos javaslatára fogod kapni a kezeléseket, így azok valóban a leghatásosabb módon fejtik ki áldásos hatásukat.

 

Még csak azt sem fogom újból kifejteni, hogy van itt élményfürdő is, ha elunnád a gyógyfürdőt – vagy esetleg a párodnak nincs is szüksége a gyógyfürdőre.

Ezek a lehetőségek ugyanis nemcsak a gyógyulásodat, esetleg az egészséged megőrzését szolgálják. Hanem azt is, hogy a pároddal, családoddal legyenek közös, szép élményeitek. Hogy milyen jól szórakoztatok itt együtt, és hogy fürdőzés közben milyen vidámak voltatok – és milyen jókat beszélgettetek.

 

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón – romantikával

 

És akkor most az a pillanat, amikor a gyógyüdülés Hajdúszoboszlón kiegészül a romantikával.

 

Ha ugyanis fiatal pár vagytok, és tényleg szinte minden időtöket csak egymással töltenétek, akkor Titeket várunk az Ilona apartman II.-ben. Azért itt, mert itt csakis kétszemélyes lakosztályaink vannak, tehát párok számára ideális. És azért is, mert az Ilona apartman II. a város kertvárosi, nyugis részén található. Ha el akarsz bújni a külvilág elől, hogy csak ketten legyetek, akkor ennél jobb helyet erre nem is találhattok.

 

Ha már az idősebb korosztályhoz tartozol, akkor az Ilona apartman I.-ben várunk szeretettel. Itt is kétszemélyes lakosztályokkal állunk rendelkezésedre – kétszemélyes, gyógymatracos franciaágyakkal. Ha pedig romantikus vacsorával szeretnéd elbűvölni életed párját, akkor főzhetsz is neki a jól felszerelt konyhában, de akár el is viheted vacsorázni a közeli Halász étterembe, ahol félpanziós ellátást kaptok.

 

Gyógyüdülés Hajdúszoboszlón – még több romantikával

 

Hajdúszoboszló az a város, amely kevéssé ismert a romantikus lehetőségeiről – pedig van ezekből is néhány.

 

A gyógyüdülés Hajdúszoboszlón simán megfejelhető olyan romantikus kalandokkal, mint

 

  • a helyi éttermekben elköltött finom, gyertyafényes vacsorák
  • a kellemes séták a Szent István parkban és a Mátyás király sétányon
  • a város különféle látnivalóinak közös megtekintése
  • az olyan látnivalók, mint például a Hajdúszoboszlói Harangház pedig nemcsak romantikus, hanem különleges is.

 

Visszahoznád a romantikát az életedbe – különösen az üdülésed idejére? Előtted a lehetőség! Foglald le a romantikus szállásodat már most! ›››

 

Fotó: Hunters Race on Unsplash

Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás űrlap Össz

Legfrisseb híreink

Hajdúszoboszló Aquapark árak 2024
Elolvasom
Közzétéve: 2024.márc.28
Hajdúszoboszló gyógyfürdő kezelések - egészség és pihenés
Elolvasom
Közzétéve: 2024.márc.28
Nyugdíjasbarát apartman kényeztető csomagajánlatban!
Elolvasom
Közzétéve: 2024.febr.01
Szeretnél értesítést kapni
hasonló cikkekről?
Iratkozzon fel, hogy ne maradjon le újdonságainkról.
Feliratkozás egyszerű

További híreink

Megnézem az összeset!
Megnézem az összeset!
Foglaljon szállást könnyedén!
Foglalás
Ilona Apartman I.
Ilona Apartman II.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig napra kész tájékoztatást kapj aktuális ajánlatainkról és híreinkről.
Feliratkozás Footer
© 2024 Ilona Apartman. Minden jog fenntartva
AdatkezelésÁSZFImpresszumHázirendKisfaludy pályázat
crosschevron-down